Sorkizárt

Itt a nyár, itt a fesztiválszezon. A zenei rendezvényeken, a motorostalálkozókon és a falunapi haknikon pedig előkerülnek jófejék, akik egy totál egyedi pólóval hirdetnek valami fenemód vicces szlogent vagy mondatot.

Amikor életedben először találkozol ezekkel a tréfás feliratokkal, talán elmosolyodsz egyik-másik után. Van közöttük tényleg szellemes, jópofa vagy ötletes. De amikor egy negyed óra alatt az ötödik ember jön veled szembe, aki "pap lesz, az kurvaisten", akkor legszívesebben úgy tarkón vágnád, hogy azután tényleg reverendát húzna.

Az "egyél szart - több millió légy nem tévedhet", meg a "szűz vagyok - de ez a tavalyi pólóm" már elsőre is hajat tépően gagyi, amikor pedig látod, hogy valaki büszkén mosolyogva fogadja a gratulációkat a szemből "jövök", hátulról "megyek" szlogenes pólójához, akkor elgondolkozol azon, hogy mit is keresel itt.

Van azonban olyan eset, amikor el kell ismerni a vicces pólókat. Pár éve történt egy motorostalálkozón. A sörsátorban iszogattunk, amikor arra lettem figyelmes, hogy van egy csomó totál részeg, fehér pólós fazon, akik a következő feliratot viselik magukon: "soha nem leszek olyan részeg, mint Stufi, de azért próbálkozom". Mivel mindegyikőjük vagy higanymozgásban, vagy hulló falevél alakzatban közlekedett, így már látatlanban is elismertem Stufi érdemeit.

Hát még akkor, amikor megjelent egy tag, egy óriási szemeteszsákkal, és pattogatott kukoricát öntött az emberek elé. Beszélni már természetesen nem tudott, de beszélt helyette a pólója: "én vagyok Stufi". Na az tényleg vicces volt.

A BKV köztudottan ingyen van. Magam is így használom, bár mindig van nálam egy jegy. Ma a villamoson felszállt egy inges figura. Láttam, hogy valamilyen embléma van a szívénél. Azonnal a lyukasztóhoz ugrottam és érvényesítettem a tikettet. Értetlenül bámult rám a tömeg, miért volt szükség erre így septiben. Csak akkor értettem meg a furcsa tekinteteket, amikor láttam, hogy MÁV felirat volt a fickó ruháján.

A vér az emberi élet alapja. Van belőle sok fajta. Sajnos néhány társunknak kevesebb jut belőle, mint amennyi kellene, ezért segítségre szorul.

Hadd gratuláljak annak a szervezőnek, aki kitalálta a Fotózd magad a tükör előtt című fotópályázatot. Ezek a semmire kellő pózerek hivatalosan is pozitív visszajelzést kaptak arról, hogy szánalmas és gyerekes ez a tevékenység. Még ajándékot is nyerhetnek. Ismét csak méltatni tudom az ötletgazdát, aki rájött arra, hogy az ezrek által követett dicstelen hagyományból és béna divatból hogyan lehet pénzt csinálni.

Harcosok pillanatképe. Felajánlom, hogy bármikor lefotózom őket, csak ezt ne csinálják.

Kánikula van. Újdonság ugye? Ez azért van, mert nyár van, főleg, hogy július. Ilyenkor az a normális ha süt a nap és meleg az idő. Azonban mindennek van határa.

Az erőszak nem megoldás semmire

Mérhetetlenül bosszús vagyok a legyektől. Nem csak most, a mindenkori tavasztól a mindenkori őszig. A legidegesítőbb, hogy 5 perce még kutyaszart majszolt, most pedig rászáll az arcomra. Azzal, hogy előttem cikázik, kihozza belőlem az állatot. Csináljak bárhol bármit, az fix, hogy nem hagy békén. Nem kértem, hogy bejöjjön a lakásba. Érdekes, hogy a többi repülő kis rohadék tudja, hogy kint van a helye, csak a légy nem képes élni hagyni engem, másokat.

Valamiért a magyar mindig büszkén hirdette, hogy neki nem kell idegennyelv-tudás, jól megvan a saját hazájában, köszöni szépen. Vele ne akarjon senki külföldiül beszélni idehaza, ő sem tömi senki képébe a gulyást, ha a tengerpartra megy bícselni a nyáron.

Bejött egyszer a falusi kiskocsmánkba egy idős házaspár. Először angolul, majd németül, aztán franciául, végül, utolsó próbálkozásként, oroszul akartak információhoz jutni. A pultoson kívül még legalább két-három törzsvendég ült az asztaloknál, és mikor a külföldiek hoppon maradva kisétáltak, elégedetten mosolyogtak maguk elé. Egyikőjük már régóta tervbe vette, hogy megtanul angolul, de a tervbevételtől tovább még nem jutott az évek során. A pultos odaszólt neki: ugye milyen jó lenne, ha beszélnél nyelveket? A vendég a következőt válaszolta: minek, ők se jutottak vele semmire.

A magyar ember nem szeret nyelvet tanulni. Neki ne mondják meg, hogyan mondja. Ez nem is akkora gond, ha a felnőtt, vagy idős generáció tagjairól van szó, akiknek egy életre elvette a kedvét a kötelező orosz. Ők eddig is megoldották, talán ezután is meg fogják oldani idegennyelv-ismeret nélkül. De amikor egy fiataltól, egy velem egyidőstől hallom, hogy mi a francnak tanuljon ő meg angolul, ha az angol se tanul meg magyarul, akkor nem tudom, hogy nevessek-e, vagy sírjak.

Az angol világnyelv. Ez van. Lehet ezt az állapotot szeretni, vagy nem szeretni, változni nem fog. Bojkottálni nem túl ésszerű. Tegyük fel, eldöntöd, hogy te soha, de soha nem fogsz külföldön élni, hű leszel Magyarországhoz, nem a turizmusban, nem a kommunikáció területén akarsz dolgozni, nem is a számítógépekkel, neked megvan a fix, teljesen angoltudás-mentes állásod, állásterved. Legyen.

De tudod milyen jó érzés, ha egy vadidegen kultúra vadidegen emberével megtalálod a közös nevezőt, kérdezni tudsz felőle, és érted, hogy mit akar tőled? Ha a szomszéd országokban meg tudod kérdezni, hogy merre fordulj az autóddal, hogy elérd a sípályát vagy a tengert? Ha megérteted magad szinte bárhol, és nem kell hozzá egy órán át hadonászni, így soha nem vagy teljesen elveszve? Ja, hogy te ezt leszarod? Akkor meg is beszéltük.

Bárki, aki volt már elég szerencsétlen ahhoz, hogy tömegközlekedésre kényszerüljön, ismeri a véres valóságot: a nap bármelyik pillanatában feltűnhet egy agresszív nyugdíjascsoport, nekünk pedig menekülni kell, vagy végünk.

Az autóbuszt használó idős embereket több csoportba lehet sorolni. A legelterjedtebb közülük a reggeli csúcsban (értsd: az iskolába és munkahelyre muszájból igyekvő emberek közepette) tolongó, piacra igyekvő nénik, féltéglákkal megpakolt táskákkal. Értelemszerűen a helyi járatokon tűnnek fel a leggyakrabban, de van közöttük olyan is, aki képes városokat átszelni, ha ott olcsóbb a paradicsom. Mivel a piac korábban nyit, mint egy átlagos munkahely, így számomra örök rejtély marad, hogy miért pontosan ekkor kell nekik is utazniuk.

Általános iskolás koromból emlékszem egy esetre, amikor a megállónál előreengedtem egy nénit, erre egy másik szó szerint a nyakába lökött, hogy menjek már én előle a jó kurva édes anyámba; persze nem így mondta, hanem szépen, nagyisan: fiatalember, leszállok.

De ez lenne a legrosszabb? Mikor hétvégi iskolába jártam, és ingáztam a főváros és a lakóhelyem között, egyedül a szombat, valamint vasárnap reggeli buszokkal tudtam időben felérni. Hétvégente nyugdíjaskedvezmény volt az Operaházban, délelőtti előadásokra. Minden egyes reggel egész falkányi kifestett arcú, rikító színekben pompázó öreglány trécselt egymással, arról, hogy a Lear király pimasz és erkölcstelen, hogy a busz egy ócskavas, a sofőr pedig ideges, biztos összeveszett az asszonnyal, lehet meg is verte, a gyerekek meg majd egy fertőzött családban nőnek fel: igazi aljas szemétláda. Közben csókolgatták egymást, huncutul kacsintottak, ha a naplopó férjük szóba került, és élték a párizsi dámák megszokott, nagyvilági életét. Mindent és mindenkit kibeszéltek. Néha direkt hallgattam őket, hogy tiszta ideggé váljak, és elborult arcom láttán ne akarjanak majd fent kéregetni a csövesek.

Befejeztem az iskolát, azóta nem kell ingáznom, így eltűntek az életemből a hétvégi nyugdíjasok. De biztos vagyok benne, hogy azóta is járnak az Operába, mert lelkük örökké fiatal maradt, ők pedig háborogva beszélik ki az elkorcsosult világunk minden egyes problémáját. Anélkül, hogy önmaguk akár egyetlen egyszer is szóba kerülne.

Ma kényszerűen be kellett mennem egy kórház sürgősségi osztályára. Adatfelvétel közben négyszer kérdezték meg, hogy biztosan igaziak-e a panaszaim. Ezután kilátásba helyezték, hogy hazaküldenek, ha kamuzok. Az orvos a magazinját olvasgatva fel sem nézve küldött röntgenre, ahol újabb megjegyzéseket kaptam a sérülésemre. Egy másik doktornak sikerült bennem tartani a magyar egészségügybe fektetett hitem, amikor közölte: nincs komoly bajom, nincs törés, csak zúzódás. Most elkezdtem aggódni. Lehet, hogy az ő arroganciája a hazugságban rejlett.