Kizárták a Szépségkirálynő című műsor egyik döntősét, mert technikai hiba miatt került a beválogatott lányok közé. A 700 jelentkezőből mindössze 21 hölgy jutott tovább, rájuk aztán interneten lehetett szavazni, de azt, aki a legtöbb voksot kapta, meneszteni kellett, hiszen a szakmai zsűri előzetesen nem válogatta be. A teltebb versenyző Hajdú Péter szerint nem képviselheti hazánkat, mint a legszebb lány. Ő már csak tudja, hiszen korábban ő is megjárta ezt az utat:
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.