Sorkizárt

Egy barátom gyakorlati jogi óráján a következő feladatot kapta a tanárától: egy izraeli apuka és magyar anyuka közös gyermekük felügyeletéről nem tudnak megegyezni, ezért jogi útra terelik az ügyet.

A szituáció egyszerű: az apuka kizárólagos felügyeletet kér, ergo magával vinné a gyermeket. Az anyuka szintén ugyanezt akarja, ezért a hallgatók két csoportra válnak. A fiúk az anyukát védik, a lányok az apukát. Az ügyhöz tartozik, hogy a fater tehetős, mindent meg tud adni a gyermeknek, az anyuka viszont a hazai viszonylatokat tekintve is finoman szólva szűkösen él, mégis el tudná tartani a kisfiút.

A lányok rögtön könnyű érvekkel hozakodtak elő: a gyermeknek jó sorsa lesz Izraelben, édesapja jó kilátásokkal rendelkezik, vélhetően a gyermekből bármi lehet. A biztos háttéren kívül az apuka szereti, rendkívül művelt és a biztonságot fenn tudja tartani a következő két évtizedben is, amíg a gyermeknek szüksége lesz rá. Ez nem minden, az anyuka bármikor meglátogathatja az egyszülöttet.

Szinte megtámadhatatlan volt az érvek sora. A cimborám csapata is tanácstalan volt, de a barátom hamar felismerte a helyzetet és felállt, hogy képviselje a magyar anyukát.

- Én csak egyet mondhatok: vélhetően nem fog bőségben élni a gyermek, de a szerény anyagi biztonságot és a szeretet maximálisan megadhatja neki az édesanyja. Nyilvánvalóan nehéz helyzetben van az ország. De! Megkérdezném a bíróságot, hogy valóban kiadná egy olyan országban élő apukának a fiút, ahol háború dúl, ahol nap, mint nap a testükre erősített pokolgéppel mászkálnak az emberek? Valóban tartson attól az anyuka, hogy bármikor hírt kaphat arról, hogy fia merénylet áldozata lett? Nőjön fel úgy a gyermek, hogy bármikor meghalhat? Az évtizedek óta tartó háború most újra felerősödött, valóban arra kényszerítik a fiút, hogy egy háborús övezetben éljen?

A képzeletbeli pert természetesen a magyar anyuka nyerte. Lehet, hogy szar ez az ország, de örüljünk, hogy legalább nincs háború.

Hurrá, hurrá, itt a Karácsony! Szeretettől túlfűtve dörömböl az ajtókon, és ha van olyan balga ember, aki nem engedne neki, akkor vidám, csilingelő nevetéssel rúgja rá tokostul a bejáratot. Dzsinglö bellz, szentöklóz, Hull a pelyhes, és veri veri hepi. 

Bár még két hét van az ünnepig, szerencsére már sehová sem lehet elmenni anélkül, hogy egy Télapó, egy Angyalka, esetleg egy huncut Krampusz ne követne, ne akarna megölelni és átadni a mennyei szeretetet. Aztán ha nem zsebelt ki, akkor berángat egy boltba, és beletolja az arcodat a legcsodálatosabb karácsonyi ajándékba, amit valaha felfoghattál azzal a gagyi, földhözragadt elméddel. Mutat bizsut, ruhákat, edénykészletet, ékszereket, de ha igazán szereted a szeretteidet, akkor a laptopig vagy az új epöl termékekig meg sem állsz.

Hiszen egyetértünk abban, hogy nincs csodásabb érzés, mint három napig szeretni a másikat. Ég a gyertya, ég, az asztalok fenyőfamintás terítői fölött a halászlé illata keveredik a sült pulykával, keringőznek a levegőben, majd belecsiklandoznak a vidáman szaglászó orrokba. Apuska felszed egy tízest, anyuska idegbajt kap kétszer vagy háromszor (a fent említett pulyka makrancosságától függően), de kit érdekel mindez, ha este, a feldíszített fenyőfa tövében könnyektől csillogó szemekkel nézik, amint a kis lurkó kibontja a méregdrága ajándékát, és bár ordít egy sort, mert más színben akarta (persze, hogy ordít, ilyen helyzetben ki nem ordítana?), azért örül is neki, de úgy valóban. 

A boltban meg amúgy is aszondta az izé, az eladó, hogy vissza lehet vinni, ha nem tetszik, hát majd visszavisszük kicsim, nem kell aggódni, fekete lesz, nem ilyen lányos szürke, fekete lesz az, mint az éjszaka (meg te drágám, hát nem volt világos a gyerek, hogy fekete kell neki?). Persze bajnok, menj vissza játszani a gépen nyugodtan, én is nézni akarom ezt a filmet, anyád meg úgyis mosogat. Neked is Boldog Karácsonyt! Na végre.

Világvége koktél, világvége turné, világvége kiállítás, világvége buli, világvége teóriák, világvége ellenteóriák, világvégét diszkó. Eddig nem vártam, de ezek után már várom a világvégét (ami ugye nem lesz, most).

Talán nem is az bosszant fel, hogy valami ostoba jóslatnak köszönhetően komplett reklámkampányok és marketing stratégiák épülnek arra, hogy pénzt lejmoljanak az emberektől. Nem is az dühít, hogy a legtöbb pojáca mosolyogva húzza le az ezreseket a vécén, hanem az, hogy ha meghalunk, minek meggazdagodni (mert ugye nem fogunk meghalni)?

Miért nem áll fel az egyszerű irodista az asztalától, pattan fel annak tetejére és ugrik ki az ablakon háttal, közben a főnökének középső ujját mutatva és odaordítva, hogy kurvaanyád? Azért, mert inkább este a restiben világvége koktéllal nyugtatja magát, majd elmegy egy világvége buliba. Aki nem spórolt magának össze legalább decemberre elég eltékozolható vagyont, az meg is érdemli, hogy szomorúan, unalmas haljon meg két hét múlva (de ugye nem fog).

Ha mégsem szólalnának meg a mennyek trombitái és harangjai az ominózus időpontban (persze miért szólalnának meg?), akkor biztos, hogy minden világvége akciót hirdetőtől visszakövetelném a pénzem. Az indokom egyszerű lenne: azért vásároltam a termékből, mert azt hittem, hogy meghalok. Mivel élek, jogos a felháborodásom és a követelésem. A nagy bojkottra hívással azért még várok (hátha mégis világvége lesz...).

A Trash Box játék menete: megtöltesz szeméttel egy zacskót, majd odadobod valakinek, akinek mondania kell egy természeti katasztrófát, ha nem tud, kiesett. Ideális szórakozás házibulikban, kisebb csoportoknak és zöldeknek.

Szintén egy házibuliban hallottam erről a posztmodern társasjátékról, jobb híján ezzel is el lehet ütni az időt. A mókázás legnagyobb vesztese pedig bizonyára az utolsó, legtöbb apokaliptikus eseményt felsoroló cimbora lesz, ha a sok dobálózás után kilyukad a zacskó a játék végére. Személyes élményre támaszkodom: láttam már egy 20 kilós, kutyaszarral teli zacskót dobás közben a levegőben szétszakadni!

A játék eredete ismeretlen, nem állítom, hogy nem egy túlzott alkoholfogyasztás után, saját ürülékéből feltápászkódó hiperzöld találta ki. De mást sem. Ilyenkor arra gondolok, hogy szelektíven gyűjtöm a szemet, de a fővárosi szemeteskocsik összeöntik, amikor elviszik. Az is eszembe jut, hogy energiatakarékos égőt használok, mégis egész nap égetem... Valami nem stimmel!

Elsőre ostobaságnak tűnhet a játék, mégis arra jutottam, hogy ez a interaktív szórakozás tulajdonképpen arról szól, mivé leszünk, ha nem figyelünk oda hogyan és hova dobáljuk a szemetet. Esetünkben akár szó szerint. Nincs itt mindent elsöprő megoldás, de egy-két sör melletti szemétdobálásnak talán nem csak a zacskót szétrobbanását elkerülő fiatalok lesznek a nyertesei, hanem az ezen elgondolkodó emberek is.