Szeretne nálunk hirdetni? Semmilyen formában nem akadályozzuk meg, küldjön egy e-mailt a sorkizart@gmail.com címre és felvesszük Önnel a kapcsolatot!

Partnereink

presztizs_lapfej.jpg

alfa_logo.jpg

Csillag_logo.jpg


2013.06.26. 23:15 SzöcsKe

Nemzeti bájaleksz

A nemzeti vérlázítás puhatestű szobra (Matolcsy György), adott egy ezüst emlékplakettet a zene megcsúfolójának, ByeAlexnek. Mert fényre derítette volna a hazánkat, azzal, hogy pojácák parádéján Eurovíziós dalfesztiválon képviselte a hazánkat. Kulturális bullshit.

Kezdjük ott, hogy ha lenne pénzem, a szívem helyén csak egy krumpli lenne és nem tisztelném a zenét, akkor pár nap alatt összedobnék egy Kedvesem jellegű számot. Nem csak én, nyájas olvasóm is. Minden analfabéta ezt fütyüli, mivel nem ért a zenéhez és nem ért az előadáshoz. De aki nem érti is, az is érzi, hogy súrolja a "nincs lejjebb" kategóriát.

Tehát, tudjuk, hogy egy szart fizettek be a fesztiválra. Nem tudom bizonyítani, ezért akkor inkább úgy fogalmaznék a jóindulattól túlcsordulva: megnyerte. Ezt delegáltuk, történt már rosszabb is, de az tiszteletet érdemel, hogy bejutott egy ilyen színvonaltalan műsor legjobb tíz színvonaltalan előadója közé. Ezután jön egy politikus és megjutalmazza. Miért nem elégíti ki rögtön orálisan a Hősök terén?

Hogy veszi a bátorságot egy közgazdász ahhoz, hogy önkényesen mementót állítson egy - egyébként bukott - zenésznek? Miért ezüstöt adott? Az aranyat netán már beolvasztatták Kiszel Tünde Kossuth-díjába? Ez a kretén hipszter pedig miért fogadja el és dicsekszik vele? A menedzser adja a pizzára valót, az etető kézbe pedig butaság lenne beleharapni. Alex, akkor edd csak a szart, ha az ízlik!

Elismerlek vagy elvisellek, kedvesem?

bye.jpg

Kép forrása: facebook.com per byealexmusic

1 komment

Címkék: média politika kultúra bulvár Magyarország Matolcsy György ByeAlex


2012.07.14. 17:05 Szepedoktor

Szeptemberfeszt

Az ország legnagyobb sörfesztiválját rendezik meg Miskolcon, müncheni példára, szeptember 6-tól egészen 9-ig. Ilyen hatalmas esemény még talán soha nem volt Borsodban.

Nemrég egy elit kocsam nyitotta meg kapuit a borsodi megyeszékhelyen. Hirtelen felbukkant Hajdú Péter is. Talán nem véletlenül. Nagy felhajtással beharangozott egy orbitális sörfesztivált, és hazament. Személy szerint én szeretem a komló levét, de a következő információktól leültem, és úgy maradtam. 200 árus kínálja majd portékáit a fesztivál idején. Ez eddig rendben is van, feltéve, hogy nem haboshugy lesz 198 helyen 1200 forintért. Három színpadot állítanak föl, ahol hazai és külföldi együttesek váltják egymást. Még ezzel sincs sok gond. Ahol fogy a szesz, ott megjelenik a táncos jókedv, dallal fűszerezve. Kell a buli. Három nemzetközi sztárvendég is elfogadta a meghívást. A miskolci fesztiválozóknak énekel szeptemberben Thomas Anders és a Modern Talking, a Boney M, valamint a Mr. President. Na ezt már nem tudtam feldolgozni. Miért kell Hajdú Úrnak elrontani sok sok ember jókedvét azzal, hogy idejön és magával hoz ilyen fellépőket?

Egy pillanatig azt hittem, hogy végre lesz az országban egy olyan esemény, ami felhőtlen kikapcsolódást nyújthat a munkában megfáradt férfiak tömegének, a sörkedvelő hölgyeknek és a környéken élőknek. Remélem még Kiszel Tündével is bővül a paletta, aki bajor fehérneműben szolgálja föl a söröket a nagyérdeműnek. Akkor biztos a hányás.

Szólj hozzá!

Címkék: zene sör humor bulvár fesztivál tánc színes borsod hányás szesz fellépő Miskolc Hajdú Kiszel


2012.06.22. 14:04 Mr. Soze

Halott csecsemők, vér és pina

"Öngyilkos lett az RTL-es sztár" - hirdeti a Heti Válasz egyik szalagcímében. Márki Zsuzsiról (VV Zsuzsiról, Playboy Zsuzsiról) van szó, aki egy törött pohárral öngyilkossági kísérletet tett. Azóta kiengedték a kórházból. Öngyilkos lett hát, de szerencsésen túlélte. Hé, te! Te magadat újságírónak nevező szerencsétlen: aki sikerhajhászásból szó szerint faszságokat írogat, annak nem fizetést kéne adni, hanem egy tömlöc mélyére vetni, hogy ott gondolja még százszor át, megéri-e a kattintásszámért cserébe hülyének nézni mindenkit. Bár kétségeim vannak afelől, hogy használna-e ez bármit is, engem maga a tudat, hogy nem jutsz klaviatúrához, megnyugtatna.

Szólj hozzá!

Címkék: sajtó kultúra bulvár magyarország újságírás írott sajtó


2012.05.30. 20:09 Szepedoktor

Cicaház

Kiderült, hogy saját házát gyújtotta fel Kat Von D. A tetoválóművész otthona két évvel ezelőtt 30 perc alatt porrá égett. A tűzben elpusztult a híresség kedvenc cicája is. Most a vizsgálatok azt állapították meg, hogy Kat a felelős a tragédiáért, és ő okozta a tüzet, hogy a biztosítótól pénzhez jusson. Bíróság előtt kell felelnie tettéért. Ha ő volt, hogy lehetett ekkora sült bolond, hogy a macskát nem hozta ki, mielőtt lángra lobbantotta a kócerájt? Az ilyen ember megérdemli, hogy megbüntessék.

Cicástól leégett a cicaház

1 komment

Címkék: amerika bulvár büntetés pénz ház tűz színes csalás biztosító tetoválás


2012.05.22. 16:39 Mr. Soze

Csillag született

Az RTL Klub ismét okosat lépett, a külföldi médiából ellesett trükkel nézők tömegeit szíjazza a tévékészülékek elé a Csillag Születik. Ez a trükk pedig nem más, mint a nagy megmondóember személye, a gátlástalan és kíméletlen zsűritag, Puzsér Róbert.

Kis túlzással - vagy inkább túlzás nélkül - lehet állítani, hogy Puzsér az, aki miatt a legtöbben figyelemmel kísérik a tehetségkutatót. Egy csapásra lett hihetetlenül népszerű hazánkban, már a selejtezők alatt a beszólásain nevetett az egész ország. Na meg sokan szidták is. A lényeg, amit a kereskedelmi tévécsatorna is felismert: beszéljenek a műsorról az emberek, akár negatív, akár pozitív értelemben. Puzsér mindent meg is tesz, hogy rivaldafényben legyen, már műsoron kívül is elmondja véleményét a dolgok állásával kapcsolatban, legyen az politika, botrány, vagy Duna-parti dumaparti. Most az RTL Klubnak is bemutatott: őt nem lehet rendszabályozni, ne mondják meg, mit kritizálhat.

Balgaság lenne azt képzelni, hogy a szabadszájú ítész nincs tökéletesen megkomponálva. Nagy valószínűséggel ő maga építette fel, az alapoktól a tetőszerkezetig, azt a képet, amit hétről-hétre röhögve bámulhatunk. Tudja, hogy miből, mikor, mennyit, és hogy kinek. Látszólag semmi sem érdekli, törvények felett áll, miközben egy tökéletes recept legfontosabb és nélkülözhetetlen hozzávalója. Jól csinálja. Jól csinálja, mert veszik, veszed, vesszük.

Igaz, korántsem eredeti az ötlet. Magyarország a média száguldó világában is csak követő, nem diktáló, így a külföldön kedvelt komponenseket ollózza össze, néha több, néha kevesebb sikerrel. Ez most bejött. Angliában feltűnt egy Simon Cowell nevű figura, sok évvel ezelőtt, és megmutatta, hogy a kíméletlen kritika és a kőkemény vélemény szerethető. Simont Anglia mára megunta. Puzsért Magyarország mára megszerette. Le vagyunk maradva, de legalább lemaradva is élvezzük. Azért ez is számít.

Szólj hozzá!

Címkék: média rtl klub bulvár botrány csillag születik tehetségkutató puzsér róbert


2012.05.22. 10:11 Mr. Soze

Happy End

Pozitív végkifejlete is lehet Győzike adócsalási perének, legalábbis az ő szempontjából nézve. Egy hónapon belül lezárulhat az egész ügy, hiszen szakértői vélemény támasztotta alá, hogy a celebcsalád híres/hírhedt showműsora után egyetlen forintot sem látott, minden pénzt a menedzser vett fel. Győzike örül, hogy végre tisztára moshatja a nevét, és a koholt vádakról kiderül az igazság. Örüljünk vele együtt mi is, a Salgótarjánban korzózó, rikító Lamborghini Gallardoról pedig feledkezzünk el egy pillanatra, amúgy is rég volt már.

Szólj hozzá!

Címkék: győzike celeb bulvár magyarország per lamborghini botrány adó adócsalás felmentés


2012.05.21. 18:05 SzöcsKe

Hajdúpeti, a torpedó

Valaki úgy próbálja meg nekem elmagyarázni azt, hogy Hajdú Péter miért nincs folyamatosan összeverve, mintha egy öt éves szellemileg visszamaradott gyerek volnék.

Abszolút érthető koncepciót választott a tv2 kereskedelmi tévécsatorna azzal, hogy a bulvártévé szerepet magára vállalta az egy órára duzzasztott bulvárhíradóval és az undorító PR-bűzt árasztó magazinműsorokkal. Megkoronázta mindezt Hajdú Péter, aki önként magára vállalta a csatorna amúgy is labilisra összerakott hajójának elsüllyesztését. Az én májam nem rossz. Legyen gazdag a kockaarcú showman. Legyen jó nője. Legyen egészéges gyermeke.

Peti poénjain csak azért nevet a közönség, mert pénzt kap érte. Elküldeném 1-2 profihoz, hogy képezze magát és tanuljon meg kérdést feltenni és ne más nyomorán csámcsogjon. Legutóbb is ezt tette: arról faggatott egy nőt a családjának kiirtása után, hogyan éli túl a szituációt. A vasárnapi adás után hétfő reggel a szemükből csipaköveket kigörgető bulvárújságíróknak pedig van témája: élő adásban omlott össze a tragikus sorsú asszony.

A produkciós cége is csak vajúdik a rosszabbnál rosszabb műsorokkal, bukást bukásra halmoz. A szakember kontár műanyagszövegtől pedig érthetetlen, hogy miért nem olvad a műanyagcsontjaira a műanyagbőre. Addig fog viszketni a tenyerünk tőle, amíg nem is a nézőktől kapja majd az utolsó pofont. Saját frizbije fogja úgy nyakon vágni, hogy végleg kiüti magát a köztudatból és televíziós celebgyárosok megtorpedózójaként a valaha látott legerősebb médiadetonációt hajtja végre. Nem kívánom. Miért kívánnám? Tény: ideje lenne.

Szólj hozzá!

Címkék: marketing pr tv2 celeb bulvár hajdú péter műsor színes frizbi showman


2012.05.14. 16:35 Mr. Soze

Bárhogy, csak simán ne

A rivaldafény réges-régi velejárója, hogy a plebs önkívületi állapotban csámcsog minden egyes mozzanatodon. Most épp Jessica Biel és Justin Timberlake esküvőjére lehet fogadásokat kötni: meg lesz-e tartva, vagy sem. Az önkéntes elemzők szerint nincs itt semmiféle kérdés, szakítani fog a pár, így már tétet rakhatunk arra is, hogy hónapokkal előtte lemondják-e, esetleg Justin az oltár előtt hagyja majd ott Jessicát. Íme életed legboldogabb napja, cirkuszért kiáltó, világméretű násznéppel.

Szólj hozzá!

Címkék: amerika celeb bulvár férfi fogadás színes justin timberlake házasság jessica biel


2012.05.09. 11:06 SzöcsKe

Rohadt széna

Egy idős orosz fickót annyira feldühített, hogy felesége kihűlt levest szolgált fel neki, hogy világgá ment. Út közben eltévedt és kénytelen volt falevelet, bogyókat és szénát enni, amíg napok múlva rá nem találtak. Az éjszakai fagyok miatt lehet, hogy amputálni kell mindkét lábát. Az asszony főztjét soha többé nem kritizálja, sőt így fogalmazott: "a rohadt szénánál bármi jobb". A felesége helyében a vacsora utáni desszertnél ezentúl csak annyit énekelnék neki, hogy "Aki nem lép egyszerre, nem kap rétest estére".

Szólj hozzá!

Címkék: leves bulvár férfi étel oroszország színes vacsora feleség amputáció


2012.04.30. 21:12 SzöcsKe

Titanic 2.0

Egy ausztrál milliomos megépítteti a Titanic pontos mását. 2016-ban szállhat vízre a pontosan 100 évvel ezelőtt első útján elsüllyedt monstrum replikája. A modern alteregó is 270 méter hosszú és 53 méter széles lesz, szintén 840 kabinnal. Néhány különbség mégis várható: a legújabb technikával szerelik fel és elsüllyeszthetetlen lesz a luxushajót. 1912-ben ugyanezt állították az akkori vízi járműről. Valljuk be, ez a kijelentés rossz ómen.

Dupla végzet. Ilyen volt a prototípus, ugyanilyen lesz a másolat.

titanic.gif

Szólj hozzá!

Címkék: bulvár modern építkezés hajótörés másolat Titanic


süti beállítások módosítása