Sorkizárt

Ma délután kisiklott egy villamos a Parlamentnél. Feltehetőleg pályahiba okozta a balesetet, az ijedtség nagy volt, de személyi sérülés nem történt. A javítás ideje alatt villamospótló autóbuszok közlekednek. A Kossuth tér már csak egy ilyen hely. Arrafelé gyakran siklanak ki dolgok, de sajnos a villamospótló nem mindig megoldás.

Megdöbbentő fordulat? Nem. Már szinte vártam rá, hogy mikor adóztatják meg az autógázt. Megtörtént a bejelentés. Jövőre két ütemben 50-50 %-kal drágul a gáz, illetve annak jövedéki adója. Ez magyarán azt jelenti, hogy megközelíti a többi üzemanyag átlagos árát. Ezen még nem volt orbinális (szóvicc) haszna a kormánynak. A szerencsétlenek átalakították a családi kocsit potom 200 ezerből és bíztak benne, hogy bő egy év alatt visszajön az ára, aztán zsebben marad a pénz. Nem így lesz. Marad a gyaloglás. Aztán két év múlva járdaadó.

Szinte mindenki örül a BKV újításának, az idén nyáron beindított helyközi hajójárat hálózatnak. A kánikulában már a víz közelsége is hűsítő, a főváros lakossága pedig igyekszik kipróbálni az alternatív közlekedési útvonalakat. Azonban hamar lehervad a mosoly az arcokról a Haller utcai megállónál: csak a HÉV-síneken és egy kerítésen keresztül lehet kijutni, vagy jöhet a majd egy kilométeres séta. Mi a gond? A BKV megoldotta a hajózást, a többit oldja meg az utas.

Megújul a főváros - legalábbis ami a BKV buszokat illeti. Nem kell azért megijedni, maradnak a régi Ikarusok, viszont egységes, égszínkék festést kapnak. Az amúgy is esedékes buszfelújítások miatt az átfestés nem jár majd többletköltséggel, azonban a vidékiek, a külföldi utasok könnyebben megismerik majd a vállalat járműveit. Remélhetőleg azért maradnak a szakadt ülések, a zörgő alkatrészek, az olajos, koszos ablakok és az antiszociális sofőrök: a szép, megszokott dolgok nélkül biztos, hogy hiányérzettel indulna az ember munkába.

Hatan próbáltak eltéríteni egy repülőgépet Kínában, de nem jártak szerencsével. Röviddel a Hotan városából való felszállást követően akarták elfoglalni a járatot a terroristák, ám a személyzet és az utasok legyűrték őket. A repülőgépen utazó két rendőr súlyosan, az utasok közül többen könnyebben megsérültek, a gép viszont sikeresen landolt. Ez van akkor, ha egy kínait nem hagysz munkába menni. Neki muszáj munkába mennie. Ne akard megterrorizálni.

Pár napon belül újfajta címkékkel találkozhatnak a gumiabroncsot vásárló autósok. Július 1-től ugyanis kötelező lesz minden abroncsgyártó cégnek ellátnia a termékeit információkkal. A címkék a tartósságot, a tapadást és a zajszintet tudatják a vevőkkel. Azt, hogy ki fogja ellenőrizni a gyártók hitelességét, még nem tudni. Kizárják viszont ezzel az emberi tényezőt: nem kell többé megkérdezni a gumist, hogy mit ajánl, mert a címke beszél helyette. Szisztematikusan távolítanak el minket egymástól.

Bárki, aki volt már elég szerencsétlen ahhoz, hogy tömegközlekedésre kényszerüljön, ismeri a véres valóságot: a nap bármelyik pillanatában feltűnhet egy agresszív nyugdíjascsoport, nekünk pedig menekülni kell, vagy végünk.

Az autóbuszt használó idős embereket több csoportba lehet sorolni. A legelterjedtebb közülük a reggeli csúcsban (értsd: az iskolába és munkahelyre muszájból igyekvő emberek közepette) tolongó, piacra igyekvő nénik, féltéglákkal megpakolt táskákkal. Értelemszerűen a helyi járatokon tűnnek fel a leggyakrabban, de van közöttük olyan is, aki képes városokat átszelni, ha ott olcsóbb a paradicsom. Mivel a piac korábban nyit, mint egy átlagos munkahely, így számomra örök rejtély marad, hogy miért pontosan ekkor kell nekik is utazniuk.

Általános iskolás koromból emlékszem egy esetre, amikor a megállónál előreengedtem egy nénit, erre egy másik szó szerint a nyakába lökött, hogy menjek már én előle a jó kurva édes anyámba; persze nem így mondta, hanem szépen, nagyisan: fiatalember, leszállok.

De ez lenne a legrosszabb? Mikor hétvégi iskolába jártam, és ingáztam a főváros és a lakóhelyem között, egyedül a szombat, valamint vasárnap reggeli buszokkal tudtam időben felérni. Hétvégente nyugdíjaskedvezmény volt az Operaházban, délelőtti előadásokra. Minden egyes reggel egész falkányi kifestett arcú, rikító színekben pompázó öreglány trécselt egymással, arról, hogy a Lear király pimasz és erkölcstelen, hogy a busz egy ócskavas, a sofőr pedig ideges, biztos összeveszett az asszonnyal, lehet meg is verte, a gyerekek meg majd egy fertőzött családban nőnek fel: igazi aljas szemétláda. Közben csókolgatták egymást, huncutul kacsintottak, ha a naplopó férjük szóba került, és élték a párizsi dámák megszokott, nagyvilági életét. Mindent és mindenkit kibeszéltek. Néha direkt hallgattam őket, hogy tiszta ideggé váljak, és elborult arcom láttán ne akarjanak majd fent kéregetni a csövesek.

Befejeztem az iskolát, azóta nem kell ingáznom, így eltűntek az életemből a hétvégi nyugdíjasok. De biztos vagyok benne, hogy azóta is járnak az Operába, mert lelkük örökké fiatal maradt, ők pedig háborogva beszélik ki az elkorcsosult világunk minden egyes problémáját. Anélkül, hogy önmaguk akár egyetlen egyszer is szóba kerülne.

Sok nő szeret minden körülmények között nő maradni. Ha autóba pattan, szigorúan a kocsi színe szerint öltözik, a sminkje pedig menni fog a kasztnihoz, vagy a belső térhez. És most egy okos marketingfogásnak köszönhetően már parfümöt is választhat az autójához - autót is választhat a parfümjéhez - attól függően, hogy dögös, ellenállhatatlan, vagány, sportos vagy díva szeretne-e lenni. Így egyik kézzel megigazíthatja a make-upot a tükörben, a másikkal meg illatosra varázsolhatja magát. A férj majd kifizeti a koccanás költségeit.

A hiperaktív hólyag szindróma százezreket érint Magyarországon. Az érintettek akár naponta nyolcszor mehetnek mosdóba, nem ritka, hogy húszpercenként olyan sürgető vizelési ingert éreznek, hogy azonnal toalettet kell találniuk. Az ő életük megkönnyítésére készül most az országos wc térkép. Megmutatja hol lehet a közelben könnyíteni a feszültségen. Én javasolnám egy országos kocsma térkép létrehozását is, és máris többen használnák a wc-s variációt.

Lakónegyedre zuhant egy utasszállító repülőgép Nigériában. Az eddigi hírek alapján egyetlen utas sem élte túl a katasztrófát, de ha lett volna ilyen, őt sem tudták volna ellátni a mentősök: a bámészkodó és fosztogató tömeg ugyanis elállta az utat. A megrongálódott házakból vitték, ami mozdítható, felmásztak a roncsokra és csak a katonaság tudta őket megfékezni. Milyen életkörülmények lehetnek a lagosi negyedben, ha a több száz holttest nem zavarta a tolvajokat?