Sorkizárt

Bárki, aki volt már elég szerencsétlen ahhoz, hogy tömegközlekedésre kényszerüljön, ismeri a véres valóságot: a nap bármelyik pillanatában feltűnhet egy agresszív nyugdíjascsoport, nekünk pedig menekülni kell, vagy végünk.

Az autóbuszt használó idős embereket több csoportba lehet sorolni. A legelterjedtebb közülük a reggeli csúcsban (értsd: az iskolába és munkahelyre muszájból igyekvő emberek közepette) tolongó, piacra igyekvő nénik, féltéglákkal megpakolt táskákkal. Értelemszerűen a helyi járatokon tűnnek fel a leggyakrabban, de van közöttük olyan is, aki képes városokat átszelni, ha ott olcsóbb a paradicsom. Mivel a piac korábban nyit, mint egy átlagos munkahely, így számomra örök rejtély marad, hogy miért pontosan ekkor kell nekik is utazniuk.

Általános iskolás koromból emlékszem egy esetre, amikor a megállónál előreengedtem egy nénit, erre egy másik szó szerint a nyakába lökött, hogy menjek már én előle a jó kurva édes anyámba; persze nem így mondta, hanem szépen, nagyisan: fiatalember, leszállok.

De ez lenne a legrosszabb? Mikor hétvégi iskolába jártam, és ingáztam a főváros és a lakóhelyem között, egyedül a szombat, valamint vasárnap reggeli buszokkal tudtam időben felérni. Hétvégente nyugdíjaskedvezmény volt az Operaházban, délelőtti előadásokra. Minden egyes reggel egész falkányi kifestett arcú, rikító színekben pompázó öreglány trécselt egymással, arról, hogy a Lear király pimasz és erkölcstelen, hogy a busz egy ócskavas, a sofőr pedig ideges, biztos összeveszett az asszonnyal, lehet meg is verte, a gyerekek meg majd egy fertőzött családban nőnek fel: igazi aljas szemétláda. Közben csókolgatták egymást, huncutul kacsintottak, ha a naplopó férjük szóba került, és élték a párizsi dámák megszokott, nagyvilági életét. Mindent és mindenkit kibeszéltek. Néha direkt hallgattam őket, hogy tiszta ideggé váljak, és elborult arcom láttán ne akarjanak majd fent kéregetni a csövesek.

Befejeztem az iskolát, azóta nem kell ingáznom, így eltűntek az életemből a hétvégi nyugdíjasok. De biztos vagyok benne, hogy azóta is járnak az Operába, mert lelkük örökké fiatal maradt, ők pedig háborogva beszélik ki az elkorcsosult világunk minden egyes problémáját. Anélkül, hogy önmaguk akár egyetlen egyszer is szóba kerülne.

A budapesti aluljárókban könnyen elmegy az ember életkedve, pláne akkor, ha a szerencsétlen hajléktalanokat nézi. Tervek és célok nélkül ülnek a földön, hiszen réges-régen feladták már minden álmukat. Aztán meglátunk egy ugráló kutyát, aki tiszta szívéből játszik a nincstelenekkel, örömével örömet okozva nekik. Ugye mennyire közhelyes? Ugye mennyire nagy baj, hogy közhelyesnek számít?

Egyik cimborám mesélte, hogy kimentek a strandra frizbizni. Javában játszottak már, amikor egy hatalmas, széjjeltetovált (szigorú non-fi), kopasz, ordítóan primitív bűnöző besétált a játéktérre, és teljes erejéből elütötte a játékszert a jó anyjába. Egy kis szóváltás után cimborám megemlítette, mi lenne, ha emberien próbálnák megbeszélni a dolgokat. A válasz a következőképp hangzott: "Velem te nem fogsz emberien beszélni bazmeg!". Mennyire igaza volt!

Hamar eljött a hőség. Tegnap és ma is megdőlt az abszolút melegrekord, 30 fok fölé kúszott sok helyütt a mutató. Ilyenkor már a strandtulajok dörzsölik a kezüket, hiszen rengeteg ember keresi a vizet. Én viszont a kerékpározás mellett döntöttem, és nagyon jólesett az a bicajútra beállított vízpermet, amit egy autómosó dolgozója helyezett el az elhaladók hűsítésére. Vannak még jófej emberek.

Mindenki képes tenni a neki szánt sors ellen. A tavalyi év szenzációja volt Yvonne, a bajor tehén, aki a vágóhídra menet elszökött, és csaknem 100 napon keresztül bujkált az erdőben. Bujkáltat írtam, ugyanis egész csoportnyi állatvédő kutatott utána, de sehol sem találták. Végül a hölgy önként sétált be egy udvarba, és azóta is békében él. A filmrendezőket is megihlette a történet, animációs rajzfilm készül a hős tehénről. Szökés - szarvasmarha változat.

Adott a szituáció: Az éjszakai életet élve, ismerkedési vágytól és alkoholtól túlfűtötten rátalálunk a tökéletes idegenre, aki vagy szintén hasonló állapotban van mint mi, és filozófusokat megszégyenítő eszmecserét folytathatunk vele, vagy egy helyes lány/fiú, akivel esetleg további terveink is lennének. Elkérjük a telefonszámát, aztán másnap, amikor magunkhoz térve végigpörgetjük a névjegyzéket, ilyeneket találunk: Agaa, yruzsi, 6ni, esetleg csak egy üres hely, valami hibás számmal. Vagy az eddigi kedvencemet: Kurvás Orsi, a nővérke. Nem mertem felhívni azóta se.

A budapesti élet legszörnyűbb velejárója, hogy előbb-utóbb mindenki elveszíti a közvetlenségét. Mész az iskolába, mész dolgozni, mész a gyerekért, és lépten-nyomon kéregetőbe botlasz. A hajléktalanok kitartóan és zavaróan ostromolnak, így azt veszed észre, hogy odajön hozzád valaki, és szinte meg sem várod, mit akar, már el is küldöd. Aztán észbe kapsz, felrémlik, hogy réges-régen talán ember voltál, ránézel a lekoptatott alakra, aki egyáltalán nem csöves alkat, csak előző este rosszkor volt rossz helyen, de már a döntéseden változtatni nem tudsz, mert a mozgólépcső visz lefelé, és távolodik a fény.

Épp vakációmat töltöttem Isztambul fényűző forgatagában, sétáltam az egyik mellékutca macskakövein, amikor egy cipőtisztító férfi keresztezte az utamat. A kövér emberke sietősen lépkedett, és nem vette észre, hogy elhagyta a keféjét. Utána szóltam, visszaadtam neki, ő pedig hálálkodni kezdett, megkérdezte honnan jövök, majd szinte erőszakkal kérte, hogy megpucolhassa a cipőmet. Én nem támogattam túlzottan az ötletét, de addig magyarázott, míg beadtam a derekam. Dolga végeztével felnézett, majd így szólt: 10 euró. Apuci eldurranó agya vagyok.

Ma hajnalban egy uszoda aulájában keltem. Miután komoly nehézségek árán beállítottam a fókuszt és realizáltam a helyzetemet, megláttam a haveromat is, aki a faliújságot olvasgatta dőlöngélve. Egy csapatnyi gyerek lubickolt a vízben, de mi jobban el voltunk ázva. Elmeséltem az egyik ismerősömnek a történetet, aki megkérdezte, miért nem dobtak ki minket. Mi sem egyszerűbb: aggódó szülőknek álcáztuk magunkat. Szerintem hiteles volt.

Az éjszakai élet tele van magányos lovagokkal, akik egyedül néznek szembe a hajnal egyre növekvő fenyegetésével. Kidőlt haverok, egyedül hazainduló részegek ők, akik csak az éjjel-nappali kajáldáig jutottak. Buli után besétáltam egy ilyen hamburgerezőbe, ahol arccal a majonézbe borulva aludt egy fiatalember. Kérdeztem a pultosokat, hogy mióta van itt, azt válaszolták, úgy húsz perce. Épp meg akartam nézni, hogy lélegzik-e, amikor megmozdult, megvakarta a nyakában a csalamádét, megpiszkálta a fülébe öntött sót, aztán ismét mély álomba zuhant. Úgy döntöttem, nem zargatom.