Sorkizárt

Egy barátom gyakorlati jogi óráján a következő feladatot kapta a tanárától: egy izraeli apuka és magyar anyuka közös gyermekük felügyeletéről nem tudnak megegyezni, ezért jogi útra terelik az ügyet.

A szituáció egyszerű: az apuka kizárólagos felügyeletet kér, ergo magával vinné a gyermeket. Az anyuka szintén ugyanezt akarja, ezért a hallgatók két csoportra válnak. A fiúk az anyukát védik, a lányok az apukát. Az ügyhöz tartozik, hogy a fater tehetős, mindent meg tud adni a gyermeknek, az anyuka viszont a hazai viszonylatokat tekintve is finoman szólva szűkösen él, mégis el tudná tartani a kisfiút.

A lányok rögtön könnyű érvekkel hozakodtak elő: a gyermeknek jó sorsa lesz Izraelben, édesapja jó kilátásokkal rendelkezik, vélhetően a gyermekből bármi lehet. A biztos háttéren kívül az apuka szereti, rendkívül művelt és a biztonságot fenn tudja tartani a következő két évtizedben is, amíg a gyermeknek szüksége lesz rá. Ez nem minden, az anyuka bármikor meglátogathatja az egyszülöttet.

Szinte megtámadhatatlan volt az érvek sora. A cimborám csapata is tanácstalan volt, de a barátom hamar felismerte a helyzetet és felállt, hogy képviselje a magyar anyukát.

- Én csak egyet mondhatok: vélhetően nem fog bőségben élni a gyermek, de a szerény anyagi biztonságot és a szeretet maximálisan megadhatja neki az édesanyja. Nyilvánvalóan nehéz helyzetben van az ország. De! Megkérdezném a bíróságot, hogy valóban kiadná egy olyan országban élő apukának a fiút, ahol háború dúl, ahol nap, mint nap a testükre erősített pokolgéppel mászkálnak az emberek? Valóban tartson attól az anyuka, hogy bármikor hírt kaphat arról, hogy fia merénylet áldozata lett? Nőjön fel úgy a gyermek, hogy bármikor meghalhat? Az évtizedek óta tartó háború most újra felerősödött, valóban arra kényszerítik a fiút, hogy egy háborús övezetben éljen?

A képzeletbeli pert természetesen a magyar anyuka nyerte. Lehet, hogy szar ez az ország, de örüljünk, hogy legalább nincs háború.

Hurrá, hurrá, itt a Karácsony! Szeretettől túlfűtve dörömböl az ajtókon, és ha van olyan balga ember, aki nem engedne neki, akkor vidám, csilingelő nevetéssel rúgja rá tokostul a bejáratot. Dzsinglö bellz, szentöklóz, Hull a pelyhes, és veri veri hepi. 

Bár még két hét van az ünnepig, szerencsére már sehová sem lehet elmenni anélkül, hogy egy Télapó, egy Angyalka, esetleg egy huncut Krampusz ne követne, ne akarna megölelni és átadni a mennyei szeretetet. Aztán ha nem zsebelt ki, akkor berángat egy boltba, és beletolja az arcodat a legcsodálatosabb karácsonyi ajándékba, amit valaha felfoghattál azzal a gagyi, földhözragadt elméddel. Mutat bizsut, ruhákat, edénykészletet, ékszereket, de ha igazán szereted a szeretteidet, akkor a laptopig vagy az új epöl termékekig meg sem állsz.

Hiszen egyetértünk abban, hogy nincs csodásabb érzés, mint három napig szeretni a másikat. Ég a gyertya, ég, az asztalok fenyőfamintás terítői fölött a halászlé illata keveredik a sült pulykával, keringőznek a levegőben, majd belecsiklandoznak a vidáman szaglászó orrokba. Apuska felszed egy tízest, anyuska idegbajt kap kétszer vagy háromszor (a fent említett pulyka makrancosságától függően), de kit érdekel mindez, ha este, a feldíszített fenyőfa tövében könnyektől csillogó szemekkel nézik, amint a kis lurkó kibontja a méregdrága ajándékát, és bár ordít egy sort, mert más színben akarta (persze, hogy ordít, ilyen helyzetben ki nem ordítana?), azért örül is neki, de úgy valóban. 

A boltban meg amúgy is aszondta az izé, az eladó, hogy vissza lehet vinni, ha nem tetszik, hát majd visszavisszük kicsim, nem kell aggódni, fekete lesz, nem ilyen lányos szürke, fekete lesz az, mint az éjszaka (meg te drágám, hát nem volt világos a gyerek, hogy fekete kell neki?). Persze bajnok, menj vissza játszani a gépen nyugodtan, én is nézni akarom ezt a filmet, anyád meg úgyis mosogat. Neked is Boldog Karácsonyt! Na végre.