Kölcsönbe hajszolják a fiatalokat, közben kihalnak az igazi harcosok. Majd csatázok helyettük is és ha elesek a küzdelem során, akkor hős leszek. Egy ostoba és könnyen felejthető hős.
"Elszomorító tényekből és kutatásokból sosem elég" filozófiát követve a Cofidis hitelintézet negyedévente vizsgálja, hogyan látják a magyar emberek a saját helyzetüket. Mindössze 5 százalékuk tud félretenni a keresetéből, a többiek éppen kijönnek a havi bevételekből, de inkább szűkölködnek. A fiatalok döntenek úgy a leginkább, hogy a kevés kis pénzüket kiegészítve hitelért folyamodnak, de ehelyett inkább úgy fogalmaznék: kiásatják velük a saját sírjuk, belelökik őket és talán még egy kis földet is hantolnak rájuk.
Magam is a diákhitelesek csoportjába tartozok. Nem tagadom, jól jött a tanulmányaim alatt a segítség. Eladtam a lelkem, de legalább megpróbálhattam azzal foglalkozni, amivel szeretnék. Valamit valamiért elven most dörzsölhetném a tenyerem, hiszen biztos kitanultan várhatom a legjobb állást. Nem méltatlankodok. Túl sokat. Ha megkérdezett volna a Cofidis, akkor a többségbe soroltam volna magam: nem jövök ki a havi apanázsból.
Folyamatos borúlátás helyett úgy döntöttem, hogy saját kézbe veszem a sorsom, azzal fogok foglalkozni, amivel akarok. Ezért mindent megteszek. Nem nyávogok. Túl sokat. Megkeresem a kevés pénzemet, azzal, amit szeretek. Nem nyalok be a politikusoknak, nem alázkodok meg. Alázatos vagyok. Nem is vet fel a pénz, tán sose fog. Lehet nem ésszerű így kiállni a frontvonalba, de ha meg kell halnom, hát remélem, hogy hősként halok meg. És attól tartok, naivan.