Szeretne nálunk hirdetni? Semmilyen formában nem akadályozzuk meg, küldjön egy e-mailt a sorkizart@gmail.com címre és felvesszük Önnel a kapcsolatot!

Partnereink

presztizs_lapfej.jpg

alfa_logo.jpg

Csillag_logo.jpg

2012.06.25. 17:19 SzöcsKe

A legbutább hős

Kölcsönbe hajszolják a fiatalokat, közben kihalnak az igazi harcosok. Majd csatázok helyettük is és ha elesek a küzdelem során, akkor hős leszek. Egy ostoba és könnyen felejthető hős.

"Elszomorító tényekből és kutatásokból sosem elég" filozófiát követve a Cofidis hitelintézet negyedévente vizsgálja, hogyan látják a magyar emberek a saját helyzetüket. Mindössze 5 százalékuk tud félretenni a keresetéből, a többiek éppen kijönnek a havi bevételekből, de inkább szűkölködnek. A fiatalok döntenek úgy a leginkább, hogy a kevés kis pénzüket kiegészítve hitelért folyamodnak, de ehelyett inkább úgy fogalmaznék: kiásatják velük a saját sírjuk, belelökik őket és talán még egy kis földet is hantolnak rájuk.

Magam is a diákhitelesek csoportjába tartozok. Nem tagadom, jól jött a tanulmányaim alatt a segítség. Eladtam a lelkem, de legalább megpróbálhattam azzal foglalkozni, amivel szeretnék. Valamit valamiért elven most dörzsölhetném a tenyerem, hiszen biztos kitanultan várhatom a legjobb állást. Nem méltatlankodok. Túl sokat. Ha megkérdezett volna a Cofidis, akkor a többségbe soroltam volna magam: nem jövök ki a havi apanázsból.

Folyamatos borúlátás helyett úgy döntöttem, hogy saját kézbe veszem a sorsom, azzal fogok foglalkozni, amivel akarok. Ezért mindent megteszek. Nem nyávogok. Túl sokat. Megkeresem a kevés pénzemet, azzal, amit szeretek. Nem nyalok be a politikusoknak, nem alázkodok meg. Alázatos vagyok. Nem is vet fel a pénz, tán sose fog. Lehet nem ésszerű így kiállni a frontvonalba, de ha meg kell halnom, hát remélem, hogy hősként halok meg. És attól tartok, naivan.

111 komment · 2 trackback

Címkék: politika gazdaság hitel adósság fiatalok gyorshitel tölresztés Cofidis


A bejegyzés trackback címe:

https://sorkizart.blog.hu/api/trackback/id/tr174610363

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: 10+1 intő jel: a NER olyan, mint egy átverős MLM-vállalkozás 2012.06.25. 23:26:14

Tíz plusz egy hasonlóság miatt kell azt gondolnunk, hogy az Orbán-kormány Nemzeti Együttműködés Rendszere olyan, mint egy rosszhírű, lehúzós multilevel marketing vállalkozás. * Íme a tíz hasonlóság: * 1. Az MLM cégek vezetői azzal toborozzák a belépőke...

Trackback: Védjen meg téged az Orbán Viktor! 2012.06.25. 23:24:16

Míg a 2010-es kormányváltáskor 190 forint, a 2011-es Szociális Konzultáció idején pedig “csak” 217 forint volt egy svájci frank, 2012 nyarán az Új Nemzeti Konzultáció alatt már 252 forintot kérnek érte. A nemzeti konzultáció növekvő sikerén...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

tucano 2012.06.26. 02:15:06

@SzaszaG1:
"Aki kevésből nem tud, sokból sem."

Nem te vagy a híres Frappáns Válaszoló?:D

Bélabáttya (törölt) 2012.06.26. 02:15:40

@SzaszaG1: Egyszer próbáld talán ki. Pár év gyakorlás nélkül nem fog menni.
Nyomorogni lehet kevésből. Félrerakni már nem. Valamiféle életszínvonalat tartani végképp nem.
De viszonylag egyszerű modellezni a fentebb emlegetett excellel. Nézz meg egy minimálbért, találj ki egy lakóhelyet hozzá, az ottani árakkal, próbálj meg elkülöníteni pénzeket számlákra, kajára, majd nézd meg mennyi marad pl. ruházkodásra, és az mennyibe kerül?
Apu-anyu támogatását nem ér belevenni, de mondjuk feleséget, gyereket igen.
Halványan érdekelne mondjuk, mikorra tudná két minimálbéres, egygyerekes család megspórolni az Excel árát...

Bélabáttya (törölt) 2012.06.26. 02:16:21

@tucano: Nem. Ő egyszerűen tudja, és megosztja velünk tudását. Profitáltunk belőle...

SzaszaG1 (törölt) 2012.06.26. 02:24:32

@Bélabáttya:
Tapasztalat. De ugye aki minimálbérből megél, ezek szerint, ha 5000 forinttal többet keresne már tudna félrerakni.

Ezek szerint Magyarországon az emberek 95%-a minimálbért keres.

Hogyan lehet, hogy én még diákmeló mellett is tudtam félrerakni, amikor egyetemre jártam és albiban laktam?

SzaszaG1 (törölt) 2012.06.26. 02:27:18

És nem, nem kaptam támogatást szülőktől.

SzaszaG1 (törölt) 2012.06.26. 02:35:04

két minimálbér plusz családi pótlék 133000 forint durván. tehát azt mondod, hogy 133000-ből meg tudnal élni, de 123 ból már nem?

Vagy lusta valamelyikőjük havi 2 nap túlórát vállalni. Miért van olyan ismerősöm aki minimálbérből tud félrerakni, sőt nekiállt mellette kis ajándéktárgyakat gyártani és értékesíteni a neten. De van olyan egyetemet végzett bankaban dolgozó aki nettó 300.000-et keres és mindig azon sír hónap végén, hogy nincs pénze. Pedig lakáshitel sincs. Akarni kell, anélkül csak nyögés a vége.

Bélabáttya (törölt) 2012.06.26. 02:41:12

@SzaszaG1: Ha a 95% nem is, de a nagy többség igen.
Nem, nem tudna, még elég magas plusz összegig. Ugyanis előbb megpróbálna valami több, jobb kaját adni a gyerekének, netán magának is, újabb ruhát venni, befizetni a kis sunyi elmaradásokat, és csak valamikor baromi sokára, sokszor 5000 Ft plusz után tudna félre is tenni valamit. Na, akkor sem annyit, hogy érdemes legyen nézegetnie a banki lekötéseket...

Nem tudom. Biztos ügyes vagy? Míg mindenki más ostoba, lusta, és bedobálja azt a brutális, mindenre elegendő fizuját a játékgépbe.

Mit tanultál az egyetemen?

Bélabáttya (törölt) 2012.06.26. 02:47:11

@SzaszaG1: Igen. Erre apellál a mindenkori politikai vezetés is. Kevés sikerrel...

Köszike, de nem szeretnek az emberek nyomorogni, és vergődni a semmiért.
A havi két napnyi túlórával meg ne röhögtesd már ki magad. Mennyi az? Az emlegetett 5000? Már amennyiben van túlóra, és egyáltalán kifizetik...

A banki haverkát nem tudom én se sajnálni.

Szerintem inkább maradjunk abban, hogy normális munkáért normális fizetés járjon, és ne a kioktatás.

neoteny · http://word.blog.hu 2012.06.26. 02:52:42

"Megkeresem a kevés pénzemet, azzal, amit szeretek."

A te preferenciád az hogy azzal foglalkozol amivel szeretsz ahelyett hogy azzal foglalkoznál ami jól fizet. Ezzel semmi baj sincs, de nem is tesz hőssé.

szanalmas 2012.06.26. 03:05:31

@SzaszaG1:

Te összekevered a gürcölést, a nélkülözést és a tengődést a normális élettel. Nem azért lehet kiszámolni a létminimumot, hogy legyen egy végeredmény, hanem, hogy legyen egy viszonyítási alap, hogy emberi körülményeket teremthess magadnak és a családodnak. Lemondani lehet dolgokról, de például a váratlan kiadások, a betegségek, az infláció megafasztudjamik, hamar kiborítják a bilit.
Te lehet, hogy úgy gondolod, hogy veled ilyenek sosem történhetnek, de az ember nem egy gépezet. Ha azt hiszed, hogy egészséges dolog úgy élni, hogy nem költesz szórakozásra, művelődésre, egészséges táplálkozásra satöbbi, akkor nagyot tévedsz.
Lehet luxusnak tekinteni a gyerekjátékot, a tv-t, az internetet, a kellemes meleget otthon, az autót de nagy tévedés, hogy az lenne.
Lehet, hogy szerencsésebb voltál, mint sokan, lehet, hogy leszorítottad az igényeidet, de mesélj, vettél-e lakást a megtakarításodból, mik a céljaid és azt mikorra éred el? Képes vagy-e arra, hogy vállalj biztonsággal családtervezést pár éven belül? Ha igen, akkor kurva szerencsés vagy, és örülj, mint majom a farkának, de ne olyan helyzeteket kritizálj amiről azt sem tudod, hogy milyenek. Mindenki tud példákat keresni, és mégsem a példák a sztenderdek.

SzaszaG1 (törölt) 2012.06.26. 03:19:59

@szanalmas:
Most akkor az volt a kérdés, hogy tud-e félrerakni, vagy az hogy mi a luxus és mi nem? Vagy az hogy mi az egészséges és mi nem? De ennyi erővel belemehetünk, hogy miért ennyi a minimálbér magyarországon és miért nem annyi mint Angliában.

Kérdezd már meg az afrikai éhezőket, hogy luxus-e az autó a TV, az Internet?

SzaszaG1 (törölt) 2012.06.26. 03:24:43

@szanalmas:
Tudod, az a nagy büdös helyzet, hogy ahogy kicsit is nő a jövedelme a legtöbb ember egyre több dolgot sorol a nem luxus kategóriába, mert nehogy már ne engedhesse meg magának, ezzel nem azt mondtam, hogy nincsenek szerencsétlen sorsú emberek és olyanok akik nagyon nehezen élnek meg. Az is lehet, hogy egy részük nem is tudna tenni érte hogy jobb legyen. Vannak sajnos mélyszegénységben élő emberek.

Ettől függetlenül nagyon sokan annyit költenek amennyi van, de még túl is vállalták sokan magukat.

Reggie 2012.06.26. 03:44:21

@SzaszaG1: Es egy minimalberbol mennyit raksz felre? 1000 Ftot? Abbol mikorra lesz meg a kezdoreszlet egy lakasra? 20 ev mulva?

(Az ismerosod adozik a neten eladott targyak utan?)

SzaszaG1 (törölt) 2012.06.26. 03:54:37

@Reggie:
Most meg már ott tartunk, hogy mennyit rak félre. Eddig az volt az állítás, hogy NEM TUD félre rakni.

Én mindig a fizetésem x százalékát rakom félre és ezzel akkor is így voltam, amikor havi 50.000-et kerestem tanulás mellett, nyílván ez lehet 5%, de magas keresetűeknek lehet több is. Az így félretett összeget arra kell használni, hogy a lehetőségeidhez képest a legnagyobb hozammal befektesd. Ez lehet befektetés saját magadba mint oktatás ---> magasabb jövedelem.
Vehetsz belőle alapanyagot a kézművestermékeidhez és most itt nem az a kérdés, hogy adózik -e utána, nem tudom. Vehetsz belőle internetelőfizetést, ha ott akarzs kereskedni, üzletelni.

Én azt mondom, hogy a legtöbben el sem kezdenek félrerakni soha. Merthogy ennyiből nem lehet. De, lehet.

SzaszaG1 (törölt) 2012.06.26. 04:09:35

@SzaszaG1: És látod ezért írtam, hogy aki kevésből nem tud, az sokból sem, mert soha nem lesz neki sok. A pénzzel nem akkor kell megtanulni bánni amikor már sok van. Akkor már tudni kell vele bánni, különben még félre rakni sem fogsz tudni belőle...

SzaszaG1 (törölt) 2012.06.26. 05:19:14

@Bélabáttya: @szanalmas:

2011-es (KSH) adatok szerint Magyarországon forgalomban lévő személygépkocsik száma kb. 3 millió.

Meg ne magyarázátok már nekem, hogy 95% szűkölködik, mikor 3 millió autó van az országban.

garfieldkee 2012.06.26. 05:32:49

@Reggie: lehet hogy hülye vagyok hozzá, de nem értek valamit...ha én pl. egymillió forintot keresek fekete munkával és ennek a felét eltankolom mert kocsi kell hozzá, akkor azt a lóvét ugye a benzinkútról az államkincstárba viszik, ha jól sejtem...nem adózom többet mint egy minimálbérre bejelentett melós???www.fertopart.hu/rovataink/gazdasag/2250-50__folott_van_az_uzemanyag_adotartalma__

jahh és a másik felét sem gyújtom fel a lóvénak!!!

neoteny · http://word.blog.hu 2012.06.26. 05:34:45

@SzaszaG1:

Autóban szűkölködnek, na! :)

Cumi 2012.06.26. 05:58:17

Nem tudod miért olyan sok a túlsúlyos ember nálunk? Gondolkodj egy kicsit, hátha rájössz. És miért van olyan, aki még a gyógyszerét sem tudja kiváltani? Az autó pedig a legtöbb embernek egyszerű munkaeszköz, ami nélkül munkája sem lenne. Ti mind a Rózsadombon laktok?

kigyurt álat 2012.06.26. 06:54:04

@garfieldkee: Nyilván tisztában vagy vele, hogy az üzemanyag a kiadásod. Azt levonod a bevételből, és a maradék után kellene 50% adót és járulékot fizetned. Így csinálja a nem feketéző, tehát neked is ezt kellene, egyébként meg mindenki fizet áfát és jövedéki adót, nem csak a fuvarosok. Hogy akkor nem nettó 500, hanem 250 marad csak? Ja, mint a nem adócsalóknak.
De, relatíven több adót fizetsz, mint egy minimálbérre bejelentett melós. De hiába relativizálsz, te is csalsz.

@Cumi: hülyeség, az autó nem munkaeszköze a legtöbb embernek. Max. munkába jár vele. Bár az meglepő, hogy a város munkaidőben is tele van autósokkal, amikor dolgozniuk kellene. Illetve nem is meglepő, elnézve a hivatalos foglalkoztatási adatokat.

Flúgatlan 2012.06.26. 06:56:13

Azért egy Cofidis felmérést komolyan venni, .... nem vall kritikus szemléletre.
Naná hogy azt erősítik, hogy majd' mindenkinek szüksége van a hitelre. Azért, hogy akinek annyira azért nem volna, mégis könnyebben elcsábuljon, hisz a többséggel tartani jó. (Mégha tagadják is fennhangon ezt sokan.)

Azt persze elhiszem, hogy igen kevesen tudnak félretenni. És ha nem paródiából írtad, amit írtál, kedves posztoló, akkor egy kalapemelést megérdemelsz tőlem. Kívánom, hogy szerezz jó állást.

Bélabáttya (törölt) 2012.06.26. 06:57:06

Az autó nem feltétlenül munkaeszköz, de ismerve a hazai közlekedési viszonyokat, szinte lehetetlen (vagy megfizethetetlen, illetve időben nem megoldható) egyes vidékeken másképp eljutni egyik helyről a másikra.
Részben ez is okozza azt a megtakarítási problémát. Egyszerűen bele lett kényszerítve a társadalom egy része - és pont a legrosszabbul fizetett - egy olyan csapdába, amely - számukra - baromi nagy hitelfelvétellel jár, ha egyáltalán lakni, közlekedni akarnak.

Lehet persze szidni a buta nyavalyását, hogy miért vett fel hitelt, ha hülye ahhoz, hogy jövedelme lehessen, de a többségnek végképp semmi esélye sincs a lakhatásra, közlekedésre az általa szinte kifizethetetlen hitelek mellett.

Jövedelme, lehetősége alig, nyelvtudása nincs (ő nem az egyetem mellett, hanem helyette dolgozott), lelépni innen nem tud hova, az adókat, áremeléseket ő fizeti meg, majd jön egy-két okos posztoló, kommentelő, aki még le is bassza.

És persze az emlegetett rétegen kívül van még pár olyan, akinek van szaktudása, csak épp már nem elég trendi, netán öregebb, volt megtakarítása, csak már rég megette a fene, eladná a lakását, olcsóbba költözne, gazdálkodni is tud, illetve tudna, ha lenne miből, de ő is le van hülyézve, mert hát van olyan kommentelő, aki meg tudott takarítani néha pár százalékot is a diákmunkájából, és most ennek örül, de ha összeadja az összeget, nem biztos, hogy kijönne belőle egy használt autó.

Bélabáttya (törölt) 2012.06.26. 06:58:31

A KSH adatai szerint az országban több - élő! - mobilelőfizetés van, mint lakos.
Több olyan ismerősöm is akad, akinek nincs mobilja...

Bélabáttya (törölt) 2012.06.26. 07:02:00

Mégegyszer nekifutnék...
Nem lebaszni kéne az embereket azért, mert nem raknak félre pénzt és tolják be a bankba. Vagy épp nem táplálkoznak egészségesen, nem járnak rendszeresen fogorvoshoz, rákszűrésre, vagy épp kirándulni.
Hanem lehetővé kéne tenni számukra a normális jövedelemmel járó, tisztességes körülmények között végezhető rendes munkát.
Mindjárt tudnának félre is tenni...

nyelv-ész 2012.06.26. 07:27:00

Vannak azért elgondolkoztató dolgok.

Kollégám kétgyerekes családapa, felesége szintén dolgozik. Nem keresnek rosszul, de folyton sírnak, hogy nem jönnek ki a fizuból. Egyszer megkérdeztem, mire mennyit költenek? Például cigarettára? Á, szinte semmit... Na, számoljuk csak ki! Kiderült, hogy ketten az asszonnyal havi 35.000.- forintot füstölnek el havonta.

kertesz 2012.06.26. 07:33:19

@Bélabáttya:
Bocsi a kekeckedésért:
mi a normális jövedelem?
mi a tisztességes körülmény?
mi a rendes munka?
Szerintem mindenkinek pont annyi fizetést adnak, amennyit kér. Pont olyan rendes munkát végez mindenki, amire képes...

kcsortuleninrogyilszja (törölt) 2012.06.26. 07:35:39

@SzaszaG1:
"2011-es (KSH) adatok szerint Magyarországon forgalomban lévő személygépkocsik száma kb. 3 millió."

Ez mindjárt azt jelenti számodra:
1. Ez mind magánemberek tulajdonában van.
2. Ez mind magyar állampolgár tulajdonában van.
3. Ezt a 3 milliót db személygépjárművet minden tulajdonosa fen is tud tartani, használni tudja, tankolni tud bele, javítani tudja.
4. Ez a 3 milliós adat mind több milliós vadonatúj személyautóra vonatkozik.

Gratulálok, ebből máris levontad a konzekvenciát, miszerint itt van a kánaán.

"Meg ne magyarázátok már nekem, hogy 95% szűkölködik, mikor 3 millió autó van az országban. "

Tudjuk.
Ittt tündérmese van.

élsportvstömegsport (törölt) 2012.06.26. 07:38:40

szerintem az autó - főleg egy budapesti embernek - igenis luxus. nézzétek már meg reggel a csúcsforgalomban, hányan ülnek 1-1 kocsiban. a 90%-ban egyedül. néha még cigiznek is, akkor az tényleg luxus a négyzeten. ne sírjatok már, hogy válság van. 440 ft egy liter benzin, egyedül furikáznak... vicc az egész komolyan. és akkor sírnak, hogy nincs pénz az eszem áll meg

Bélabáttya (törölt) 2012.06.26. 07:44:18

@kertesz: Hát, szerinted... És szerinted hol?
Erre, Mo-on az emberek zöme ott dolgozik, ahol tud, annyiért, amennyit kap, ugyanis a nagy többségnek egyszerűen nem jut más, több lehetőség.
Vagy elvállalja, ami akad, vagy nem.

Cumi 2012.06.26. 07:44:36

@kigyurt álat: Egy kérdésemre válaszoltál, az sem igaz. Biztosan Pesten laksz, én vidéken. Szinte hetente kell felmennem a minisztériumba és mivel 250 km-re lakom bizony autóval megyek. Mire felérek, már munkaidő van, mikor eljövök szintén. És nagyon sokan vannak így. A fiam pl. 50 km-re lakok a munkahelyétől és mivel nem 8 órás munkaideje van szintén autóval, mivel másképp nem tudja megoldani. Még egyszer megkérdezem a Rózsadombon laksz? Mivel a többi kérdésemre nem válaszoltál.

élsportvstömegsport (törölt) 2012.06.26. 07:45:08

ja és nézzetek már körul a nagy bevásárlóközpontok környékén. full. minden hétvége. és akkor válság van aha

gombosg 2012.06.26. 07:52:44

@SzaszaG1:
Van, hogy nem lehet félrerakni. Én is a tanulás mellett dolgozom, és tudok félretenni (persze: lakás megvan, szülői támogatás megvan). Folyamatosan rögzítem a kiadásaim egy programba. A nemrég közzétett KSH létminimum nem vicc, az alatt nemigen lehet félrerakni, mert elfogy létfenntartásra. Ennyi.

@Bélabáttya:
Például ha szép fokozatosan megszüntetnék ezt a fenntarthatatlan nyugdíjrendszert, akkor a jövedelmek növekedéséből többen tehetnének félre.

Vagy kevesebb adókedvezményt adnának multinacionális, és többet az innovatív magyar vállalkozásoknak, akkor nőnének a bérek.
Úgy utálom ezt a "kevés a minimálbér" szöveget. Nem tagadom, tényleg kevés, de nem attól fog nőni, mert mi azt szeretnénk, vagy mert Orbánék megkonzultálják velünk a kérdőívben.
Ha megemelik a minimálbért, több multi megy ki, és nő a munkanélküliség. Magasabb béreket hazai vállalkozásokkal lehet csak elérni, kevesebb adó mellett.

@élsportvstömegsport:
A fentebb említett létminimum alatt élő 20% nem Budapesten lakik. A felső tíz- ezer viszont szinte bizonyosan.

élsportvstömegsport (törölt) 2012.06.26. 07:55:03

@gombosg: én nem hiszem, hogy akikről írtam az a létminimum alatt élők tábora lenne

Ad Dio 2012.06.26. 07:55:19

Gazdag ember-akinek a hónap végén van 1 forintja. Szegény az akinek nincs. A szerencsétlen hülye meg az akinek -1 forintja van.

És ez teljesen független attól hogy mennyi a bevétel. Mindenki a saját szintjén nyomorog ahogy mondani szokás.

A trükk az hogy az ember megpróbálja igényeit egyensúlyba hozni a lehetőségeivel/körülményeivel/képességeivel. A fordítottja ámokfutás és szélmalomharc.

Kutchek (törölt) 2012.06.26. 07:57:06

@élsportvstömegsport: Ismerek 1-2 embert, akik csak kocsival tudnak munkába járni.
A fizetésük felét elviszi a fenntartás, tankolás.
De ha nincs kocsi, nincs fizetés sem.
Járatritkitások, vonalbezárások és "közönségbarát" menetrendek mellett a bcikli sem megoldás 20-30 km-re, pláne télen....

Bélabáttya (törölt) 2012.06.26. 07:58:31

@kertesz: Hogy mi a normális jövedelem?
Amiből meg lehet élni, fizetni a rezsit, eltartani a kölyköket, és valamit félre is lehet belőle tenni.
Az összeg maga változó az adott szakmától, iskolázottságtól, beosztástól, és az ezzel járó életmódbeli különbségektől.

Némileg meglepő módon viszont a megélhetés (magasabb jövedelemnél nevezhetjük életszínvonal fenntartásának) arányai viszont nem különösebben változnak a fizetésből élők esetén (nem a csúcsfizukra értem).

Nagyjából Írországtól Ausztriáig mindenhol meg lehet úgy élni a „minimálbérből”, hogy annak 10-15%-át még félre is lehet rakni a rezsifizetés (lakhatás, megélhetés, ruházkodás, közlekedés, stb.) után. A rezsibe az aktuális - nem túlvállalt - hitelek is beleférnek általában.
Néha ennél valamivel többet, néha kevesebbet (nekem biztos nem menne...), de arányaiban ugyanezt tudja félrerakni a pincér az Íreknél, vagy az osztályvezető Ausztriában (persze más életszínvonalon), egészen a magyar határig.
Itthon azért rendesen körberöhögném azt, aki a 80-100 ezres fizujából megél, lakik, eszik, rezsit fizet, és még félre is rak 8-15 ezret havonta.
Ez maximum SzaszaG1-nek, vagy egynémely, a 47 ezret emlegető politikusnak sikerülhet mifelénk...

élsportvstömegsport (törölt) 2012.06.26. 07:58:59

még egyszer. akik a létminimum alatt élnek, azok:
1 nem tartanak fent kocsit
2 nem furikáznak egyedül
3 nem töltenek minden hétvégét a tescóban
4 cigizni tán cigiznek

Bélabáttya (törölt) 2012.06.26. 08:01:23

@Ad Dio: Az ország lakosságának zöme ezek szerint szerencsétlen hülye.

gombosg 2012.06.26. 08:03:35

@kertesz:
"Bocsi a kekeckedésért:
mi a normális jövedelem?
mi a tisztességes körülmény?
mi a rendes munka?
Szerintem mindenkinek pont annyi fizetést adnak, amennyit kér. Pont olyan rendes munkát végez mindenki, amire képes..."

Már megbocsáss, de ez nem kekeckedés, hanem neoliberális demagóg bullshit.

Munkaerőpiaci túlkereslet (magas munkanélküliség) esetén a béreket a munkaadók diktálják, és lemennek. Egy knowledge workernek talán van beleszólása abba, mennyit kapjon, de a gyári melósnak, vagy épp egy közalkalmazottnak nincs.

Mennyivel ér többet a német, francia orvos, tanár utcaseprő, mint a magyar?
Persze megértem, ha azt akartad mondani, hogy mindenkinek épp az a kevés, amennyije épp van, és Ugandában mennyivel rosszabbul élnek.
Ha viszont az volt a mondanivalód, hogy az ember értéke és fizetése között korreláció áll fenn, akkor javaslom, csatlakozz az "akinek nincs semmije, az annyit is ér" típusú emberek közösségébe.

kertesz 2012.06.26. 08:06:09

@Bélabáttya: azt hiszem, kicsit homályos az "amiből meg lehet élni". És még homályosabb az "életszínvonal fenntartása". Milyen életszínvonal, és ki felé is kell azt fenntartani?
Úgy gondolom, hogy nem véletlenül adnak annyit Írországtól Ausztriáig... és nem véletlenül kezdődik a néhai vasfüggönytől a "nyomor" :))))

Bélabáttya (törölt) 2012.06.26. 08:06:16

@élsportvstömegsport: És, mint a kommentekből megtudtuk, hazug, élhetetlen, szerencsétlen hülyék, akiknek még megfelelő végzettségük sincs, és képtelenek még egy excelt is vezetgetni a kiadásaikról, annyira hülyék mindenhez, csuda, hogy nem üvöltenek a teliholdra az árokpartról.

Mint például a tanárok, az orvosok, vagy az egyéb egészségügyi dolgozók...

gombosg 2012.06.26. 08:07:05

@gombosg:
"német, francia orvos, tanár utcaseprő"
A tanár után vesszőt értettem, tehát nem egy német-francia orvos-tanár utcaseprőről beszéltem. :))

kigyurt álat 2012.06.26. 08:09:42

@Cumi: ????? 2x250km-t autózol hetente munkaidőben, és ezért már azt gondolod, hogy az autód munkaeszköz? WTF????
Ráadásul minisztériumba? Csak nem egy politikusközeli zsírdisznó vagy?
Az, hogy ki milyen messze lakik a munkahelyétől és hogyan jár be, az egyéni probléma. A fiadnak szintén, oldja meg. A munkahelyre utazás nem tartozik bele a munkaidőbe, vagy nálatok igen? Te talán az utazást levonod a munkaidődből? Minél messzebb laksz annál később érsz be, és annál hamarabb indulsz haza? Azt mondod, nagyon sokan vannak így, hát megnézném azt a munkaadót, aki nem rúgja ki az ilyeneket egy másodperc alatt.
Egyébként meg nem lakom a Rózsadombon, hogy jön ez ide egyáltalán? Pesten lakom.

kertesz 2012.06.26. 08:09:42

@gombosg:
Egyetértünk, az ember értékét nem a fizetésével mérjük.
Ahogy látom, az is világos, hogy van egy kis összefüggés az adott munkakört betölteni képes emberek száma, a munkahelyek száma és a fizu között- úgy gondolom.

kertesz 2012.06.26. 08:11:24

@gombosg:
A válasz ugyanez. Túl sok Magyarországon a tanár, orvos stb. A munkahelyekhez képest. A képzés nincs összhangban a szükséglettel...

kertesz 2012.06.26. 08:12:57

@kormányzó: sehová. A térdsérülésem után ahelyett, hogy fizettem volna egy rakást, és autóval mentem volna a rehabra, elővettem a biciklimet és azzal járok munkába. Meglepő, de nincs benzinszámlám!

neoteny · http://word.blog.hu 2012.06.26. 08:15:55

@gombosg:

"az ember értéke és fizetése között korreláció áll fenn"

A korreláció az ember által megtermelt érték és azért kapott ellenszolgáltatás között áll fenn.

Senkinek sem fizetnek a két szép szeméért (na jó, esetleg modelleknek).

Bélabáttya (törölt) 2012.06.26. 08:17:32

@kertesz: Hát, ha ez neked homályos, akkor itt tényleg baj van...

De megpróbálom:
Add össze egy ír - vagy máltai, német, stb. - pincér rezsijét (bérelt kégli, konzerv a helyi raktárboltból, buszjegy, ruha a leértékeltből) Mennyi lehet havonta?
Itt ennyi, ott annyi, összeg szerint Londonban több, Máltán kevesebb.
Mindegyikből meg tud élni, félre tud belőle rakni 10-15%-ot. Kivéve itthon...
Hát, életszínvonalnak megtakarítással sem nevezném.

Ugyanezen a területen egy jól fizetett mérnök, informatikus, akárki keres egy vidám négyszer-ötször annyit. Összeg szerint.
Neki már van rendes kéglije, kocsija, normális cucca, kajája. Jóval többe is kerül mindez, úgyhogy ő se tesz félre 10-15%-nál. De ezt már nevezhetjük életszínvonalnak.

Itt meg... Tegyen még félre is valaki a havi a 80-100-ból? Ennyi csak a lakhatása rezsivel, és még nem evett.

Ne hülyéskedjünk már, ha egy minimális odafigyeléssel kiderül, hogy szopatva vagyunk.

2012.06.26. 08:22:19

Néhányan itt érdekesen állnak hozzá a dologhoz. Kb. annyit mondanak, hogy aki úgy látja, hogy nem tud félretenni, az inkább meg se próbálja. Vagy úgy is mondhatnám, hogy ha már valaki nem tud félretenni, akkor inkább el is költi az egész jövedelmét. Vagy valami hasonló... Ez biztos jó hozzáállás?

Amúgy meg igaza van SzaszaG1-nek, hogy a pénzügyi intelligenciával kevésbé megáldott egyedek hajlamosak a kicsivel nagyobb jövedelemszint elérése utána jóval nagyobb luxust bevállalni, mint amit lehetne. Most gondolok az olyanokra, akik napi 4 doboz 700 forintos cigarettát elszívnak, mikor abból egy család jóllakik ebédre (egészséges alapanyagokat használva..). Vagy vegyünk a spekulációs hitelre (CHF/JPY) vett lakást/kocsit, amelynek a törlesztőjénél nem számították bele azt, hogy akár a dupláját is fizethetik. Persze ha valakitől megkérdeznéd, hogy adna-e úgy valakinek kölcsön, hogy utána a felét/dupláját látja viszont... hát nagy lenne a fejetlenség - de azért a hitelt a nem megérdemelt luxusért könnyű volt felvenni.

Üdülési jogról, MLM bohóckodásról, adóelkerülésről (mert hogy a mocskos állam...) már nem is beszélek - mindig mindenkinek nagy a szája, még akkor is, amikor kopp van.

kertesz 2012.06.26. 08:23:32

@Bélabáttya:
Hát pont ott a pont :)
Erre gondoltam, szopatva vagyunk. Az államunk foglalkoztat egy rakás embert- gombokért. A többit pedig lenyúzza azokról, akikről tudja, hogy majd gombokért fizesse az alkalmazottjait :)
Ahelyett, hogy békénhagyna mindenkit és kevesebb adót szedne, kevesebb állami alkalmazottat tartana.
De valahol előbb már kaptam egy durvát azért, hogy neoliberális köcsög vagyok :)
És visszatérve nyugatra. Normálisabban adóztat, és olyan dolgokat termel/szolgáltat, amire szükséged van.
Nézz körül, itthon mit termelnek/szolgáltatnak neked magas színvonalon? És így tovább.
Szóval a kégli-kocsi-cucc szinten maradva itt sokat nem tudsz megtakarítani. Marad a külföld.

Bélabáttya (törölt) 2012.06.26. 08:24:04

@kertesz: Hát, elnézegetve az ismerős tanárok munkaidejét, körülményeit és az ehhez járó jövedelmét, ezt az állítást némileg talán túlzásnak lehetne nevezni...

Cumi 2012.06.26. 08:27:31

@kigyurt álat: Te egy tipikus pesti faszfej vagy. Soha nem politizáltam, pártnak tagja nem voltam, sem most, sem régen. Ha megyek 5-kor indulok és jó ha 7-re hazaérek. De volt már, hogy éjfélre. Másnap ugyanúgy be kell menni dolgozni. A fiam pedig 6-kor indul, hogy 8-ra beérjen. És ezt sem vonattal, sem busszal nem tudja megtenni. Gondolod, hogy fiatal házasként legnagyobb gondja, hogy benzinre szórja a pénzét? Nem mindenhol jár a BKV. A lányom pl. Pesten lakik, ő biciklivel jár. Te meg szállj le rólam.Örülj, hogy Te tudsz spórolni. A kisebbik fiam Londonban él, fél alatt többet tudott félretenni, mint itthon 5 év alatt.

Cumi 2012.06.26. 08:48:59

@Cumi: helyesen: fél év alatt. és nem a turkálóban vásárol / bélabáttya/ és nem e helyi Tescoban vásárol. Itt mindenki nagyon be tudja osztani a másik fizetését.

tede 2012.06.26. 08:54:46

El kéne felejteni a hiteleket, az a megoldás. Értem, hogy amikor bedöglik az automata mosógép, akkor hirtelen venni kell és jön a hitel, de utána meg ott megy az idegelés, hogy milyen sok a törlesztő.

Nem a levegőbe beszélek, nekünk is tönkrement a mosógép és nem azt csináltam, hogy hitelből vettem egyet, hanem gyorsan express, vatera és találtam a környékünkön eladó forgótárcsás mosógépet meg külön centrifugát. Asszonynak sem tetszett annyira, mert kényelmetlen vele mosni, de megértettük, hogy ez megvolt 25 ezerből plusz a benzin, míg egy automata mosógép sokkal többe kerül, főleg hitelre.

Utána összeraktam a pénzt automatára és a forgótárcsásat eladtam, gyakorlatilag ugyanannyiért, amennyiért vettem.

Az a helyzet, hogy nagyon kevés olyan élethelyzetet tudok elképzelni, amikor tényleg nem lehet túlélni hitel nélkül. Mondjuk ha a cirkó tönkremenne télen és hirtelen kéne valami, akkor talán, mert a cirkó azért nem olyan, hogy veszek egy használtat, bár még ott is ki lehetne számolni, amennyivel több gázt eszik egy régi, használt, annyival olcsóbb is szokott lenni, de a cirkó esetében talán megérteném azokat, akik hitelt vesznek fel.

Plazmatv, nyaralás stb meg mind magukra vessenek. Ennyi.

A legtöbb esetben pusztán kényelmességből, butaságból meg lustaságból (mert még arra is lusta, hogy jó állapotú használt cuccot keressen az expressen vagy a vaterán) fordulnak az emberek a hitelek felé, aztán meg megy a rívás, hogy milyen sok a törlesztő.

Aki ételre vesz fel hitel, ott már minden mindegy, ők már valószinüleg menthetetlenek, de akik csak pusztán az előbb felsorolt okok miatt, azok jobb, ha kicsit gondolkodnak.

ahogy a mondás tartja, mielőtt csinálsz valamit, ne csinálj semmit, azaz, inkább keress bármilyen alternatív, kényelmetlen, átmeneti megoldást, de ne vegyél fel hitelt szvsz

Kelly és a szexi dög 2012.06.26. 08:58:31

Szemét bankok, mindent elvesznek!

2012.06.26. 09:05:52

@SzaszaG1: Azon gondolkodtal mar, hogy kijonni a berbol, es minimalisan megelni az ket kategoria? Hogyan lehet, hogy az emberek nem jonnek ki a berbol, megis megelnek? Peldaul nem vesz uj ruhat. Busz helyett bliccel. Nincs internet elofizetese. Nem kell gyogyszerre koltenie.
Tenyleg, luxus-e a gyumolcs szerinted? Ja, igaz, lopni is lehet.

No_Fidesz_No_Problem 2012.06.26. 09:09:57

@Dr. Furia:

"Az alázatosságot szépen fel lehet használni a céljaink eléréséhez."

*

?

2012.06.26. 09:14:17

@NKing: Egyszer, csak az erdekesseg kedveert szamold ki, hogy ki jart jobban: aki svajci frankban vett fel hitelt 2008-ban, vagy aki forintban? Meg fogsz lepodni!
Amugy meg nem a hitel a hibas, es nem a hitel felvevoje. Ha nincs a matolcsyzmus, akkor most olyan 30 forinttal olcsobb a frank.
Szamoljunk: aki kifizetett az elmult egy ev alatt havi 100 ezer forintot, az ugye eves szinten 1,200.000.
ebbol a matolcsyzmus kb. 180,000 Ft, tehat havi szinten, 15,000 forintba kerult az unorthodox remalom.

No_Fidesz_No_Problem 2012.06.26. 09:15:08

@<- politikus ->:

"Csak ajánlani tudom, hogy próbaképpen legalább 1-2 hónapig kísérelje meg a kedves honpolgár vezetni a kiadásait pl. Excelben, "

*

Van az a nehéz anyagi helyzet, amikor ez a fajta amerikai önmenedzselő okosság már nem jön be, mert nagyjából az a kérdés, hogy meg tudod-e venni az olcsó, sajátmárkás alapvető élelmiszert, vagy nem.

Négymillió ember él a létminimum alatt az országban, és ezt tudva NEKEM kinyílik a bicska a zsebemben, amikor valaki import amerikai önmenedzselős hókuszpókuszt ajánlgat, a probléma gyökerének a kiásása helyett.

Elijah_Baley 2012.06.26. 09:15:38

ez az a hitel cég aki a (hitelre vett plazma-)tévében aszonnya, a visszafizetett tőkrészt újra-és újra felvehetem náluk?
nincs több kérdésem :)

2012.06.26. 09:49:16

@Könnyen elkaptuk, uram!: Ha az öreganyó sárga lenne, ő lenne a villamos... Ugyan. Volna-volna. Ha a forint így, a CHF úgy, meg a marinéni jókedve amúgy, akkor jó lenne frankhitelesnek lenni. Pont. Ez még senkit nem igazol abban, hogy spekulált kockázatkezelés nélkül...

Egyébként azoknak a pénzáramoknak van ám időértéke is, nem csak így beszorzom 12-vel a 100ezret és csókolom. De hát pont erről beszéltem... Pénzügyileg itt sokan a béka segge alatt voltak mégis úgy vették a hitelt, mintha ingyen volna... Most meg már rá lehet fogni a Matolcsyra, de ha nem a Matolcsyra, akkor meg az Obamára vagy még a pápára is ráfognák...

abaka 2012.06.26. 10:00:58

@No_Fidesz_No_Problem: "Négymillió ember él a létminimum alatt az országban, és ezt tudva NEKEM kinyílik a bicska a zsebemben"

A bicskanyitogatas helyett inkabb a valos statisztikak tanulmanyozasat ajanlanam, mert amig ilyen legbolkapott adatokkal hergeled magad, addig sok ertelmes kovetkeztetesre nem fogsz jutni. Par erdekes adat:

- Mint feljebb emlitve volt, Mo-on kb 3 millio auto van (viszonyitasnak: kb 3.8 millio haztartas van).
- Mar 2008-ban is tobb, mint 12 millio mobil elofizetes volt az orszagban es az osszes telefonbeszelgetes 3/4-e mobilon tortenik.
- A lakossag 40%-a tulsulyos.
- Az egy fore juto netto jovedelem (adok es jarulekok utan) kb 940,000 Ft szemben az egy fore juto fogyasztassal, ami 780,000. Raadasul ez utobbibol kb 500,000 az elelmiszer + lakas + egeszsegugy + kozlekedes. Tehat az atlag jovedelem kb 2-szer lefedi az alapveto szuksegleteket.

Ezt aztan meg jo sokaig lehet folytatni. Hat ne haragudj, de ez nagyon nem egy olyan orszag kepet mutatja, ahol a lakossag 40%-a a letminimum alatt el...

igazi hős 2012.06.26. 10:05:12

@NKing: 1. Két, azonos felosztású adatsornál miért kéne az adatokat bármilyen időpontra vetíteni?
2. Elég sokan, elég sokáig, elég jól jártak a CHF/Euro hitelekkel. (Nekem is volt 2, meg 2 forint alapú is, tudok összehasonlítani.)
3. Nem kell nagyon "Matolcsyra fogni" a jelenlegi árfolyamokat, Orbán és Matolcsy is nyíltan vállalja, hogy a jelenlegi árfolyam a saját munkájuk következménye.

A korábbiakhoz: valóban, a közepesen keresők zavaróan nagy része éli fel teljesen a bevételeit. Van akit a hirtelen jött árubőség zavart meg, van, aki a 90-es évek nagy inflációja ("minek tegyek félre, holnap kevesebbet ér")m vagy egyszerűen csak "mutatni kell valamit" (lásd a rengeteg bedőlt autóhitelt).

Globetrotter2014 2012.06.26. 10:06:50

@neoteny: +1
Lehet pénzt keresni politikamentesen, csak nem hátrány a kitartás és a céltudatosság.

@No_Fidesz_No_Problem: ezt a négymillió láétminimum alatti szüveget 2010 előtt sem szerettem. Rendesen lezüllöttek az emberek 2006 utűn, de azért ne böfögjünk vissza statisztikákat ha tudjuk/selytjük hogy hamisak.

Minen válllakozó, minden nem túl nagyra becsült alkalmazott a ténylegesen megkeresett fizetése felét/harmadát keresi papíron.

A probléma egyik gyökere az adórendszer. Hiába fizetsz sokszorást adóba és levonásokba semmivel sem jársz jobban.

A másik fő baj a jelenelgi gazdasági helyzet amivel viszont nem sok mindent tudunk most kezdeni.

Egyelőre úgy tűnik a Matolcsy féle münhausen bárós kihúzom a magam a gödörből a saját hajamnál fogva módszer szabvadásgharccal megsúlyosbítva nem annyira műköüdik.

Úri Muri 2012.06.26. 10:10:21

Szerintem a havi megtakarítás igenis fontos és tényleg ha akarja az ember akkor lehet! A megtakarítási számlák meg ezt meg is könnyítik - itt találtok hozzá áttekintést: bankmonitor.hu Nekem a Malacpersely számla eddig bejött, tényleg csak akarni kell!!

Cinkes 2012.06.26. 10:11:12

Ez a poszt most miről szól? Hogy de jó lenne több pénz, vagy mi? Tényleg de jó lenne... értem én, hogy egy rakás szar ez az ország, és valszeg a közeljövőben nem is lesz jobb (hála bölcs vezetőinknek és még bölcsebb megválasztóiknak), de addig siránkozás helyett azon kellene törni a buksit, hogy jelen helyzetben miből lehet pénzt csinálni. Vagy lehet akár a választói ostobaság ellen kampányolni.

2012.06.26. 10:14:53

@NKing: Ha az idoerteket nezzuk, akkor meginkabb nekem van igazam. Az inflacio ugyanis lefele mozditja a tartozas osszeget, de a volna kiteteled is hamis. Ugyanis az egesz eleted spekulacio. Ha a munkahelyed nem valtozik, akkor igy szamolhatunk, ha kirugnak, akkor ugy, ha jobb helyre megy, akkor meg amugy.
Az elet mar csak ilyen.
Szamolhatsz persze a legrosszabbal is, de akkor a gondolatsor vege, hogy az elet veszelyes, minek elsz?

2012.06.26. 10:21:23

@NKing:" ... Most meg már rá lehet fogni a Matolcsyra, de ha nem a Matolcsyra, akkor meg az Obamára vagy még a pápára is ráfognák... "

Ebben igazad van. De a "rafogast" nem en kezdtem, csak reagaltam ra egy mas szempontbol.
Eddig rafogtak az emberek meggondolatlansagara, jovobe latasi keptelensegere.
Miert marasztalod el az egyszeru honpolgart, hogy nem latta a valsagot? Matolcsy egy evre nem lat elore.

Bélabáttya (törölt) 2012.06.26. 10:25:02

@abaka: Elég valós statisztikáknak tűnnek, valóban.
Abban a 12 milla mobilban persze benn van az a cirka egytucatnyi is, amit csak én vettem az utóbbi pár évben, és amiből gyakorlatilag csak egy van meg. Tulképp egyszerre csak egy volt meg mindig. Tény, ettől még megvettem őket..

Az az átlagos 940 szintén nagyon szépen hangzik. Fura módon a vidéki (szerte mindenfele az országban) rokonságnak, ismerősöknek nincs meg ez a kis átlagos lé, ahogy a fővárosi ismerősök jelentős részének sem, noha (vagy épp azért?) szép számmal akad köztük orvos, tanár, ilyesmi.
Akiknek megvan, azoknak is főleg úgy, hogy tolnak valami mellékest, másod-harmadállást, amibe előbb-utóbb beledöglenek, illetve ügyeskednek, ahol tudnak, átverik egymást, a megrendelőt, az adóhivatalt, akit lehet.
Akadnak még az ismeretségben mindenféle népek, főleg vidéken, akiknek még ez sem jön össze. A rokoni, ismeretségi körben cirka száz embernek...
Akad persze kivétel is az ismeretségi körben, még vidéken is, de főleg Budapesten. Nekik összejön ez a nettó vidáman, néhánynak sokkal több is, de az alkalmazottaiknak már megintcsak nem.

Az ország lakosságának zöme simán bevállalná ezt az összeget, de esélye sincs rá.

Bélabáttya (törölt) 2012.06.26. 10:26:15

@Cinkes: Hát, nem arról, amiről a kommentek...

Zka · http://www.youtube.com/watch?v=_wpDbI1gca0 2012.06.26. 10:35:42

@abaka: uh oh...
Egyrészt a mobil már lassan 10 éve nagyon nagyon NEM jóléti termék, hanem annyira olcsó és alap dolog, mint a kenyér. Ez tehát semmit nem mutat, kár is felsorolni.

Az autók nagyrésze is valószínűleg céges, illetve leharcolt szar, amit hitelre vett meg a kispénzű polgár. Egyik se a lakosság fenenagy jólétére utal.

Az átlagfizetést meg átlagkiadásokat nézni és hasonlítani végképp értelmetlen. Attól még, hogy én félre tudok tenni havi X milliót (sajnos nem), a fél ország simán éhenhalhat. Átlagban lehet hogy jól kijövünk persze, de a valóságot az átlag nem mutatja jól ott, ahol a jövedelmek nagyon egyenlőtlenek.

abaka 2012.06.26. 10:42:31

@Bélabáttya: Ezt valahogy mindig eloveszi valaki: "az atlag lehet, hogy ennyi ,de en ismerek sokakat, akik ennel kevesebbol elnek." Hat persze, mivel ez az atlag, az orszag kb felenek ennel kevesebb jut (ok, en is tudom, hogy nem egyenletesen oszlanak meg a fizetesek). Ez viszont arra volt erv, hogy baromsag, hogy az orszag 40%-a a letminimum alatt el.

Lucky Larry Silverstein 2012.06.26. 10:43:43

@SzaszaG1: Az egyetlen normális ember itt?

@Bélabáttya: és a többiek mekkora tipikus nyomoroncok már? Keresni nem tudnak de van az az életszínvonal ami jár. Meg egyébként is. Ami jár az jár.
A bankok, kereskedők, uzsorásokkedvencei vagytok, gratulálok.

Feljebb nincs nektek csak lejebb.

Globetrotter2014 2012.06.26. 10:46:29

@Bélabáttya: a 12 millió az mbil ügyfelet jelent (jelen pillanatban SIM aktivált/eladott kártyát). Akkor is ha készülélkre gondoltaál, minden mobilt új sim kártáyval/számmal vettél? Én az egész családra (szülők/asszony) nem vettem eddig 15 készülésket, pedig 95 óta van.

Én a vidáki orvosnál azt láttam hogy eléég jól van eleresztve...

abaka 2012.06.26. 10:51:51

@Zka: "Egyrészt a mobil már lassan 10 éve nagyon nagyon NEM jóléti termék... Ez tehát semmit nem mutat, kár is felsorolni."

Hat szerintem ez pont azt mutatja, hogy nem olyan rossz a helyzet. Az eletszinvonalat remekul lehet azzal is merni, hogy mi szamit joleti termeknek es mi nem.

"Az autók nagyrésze is valószínűleg céges"

Ez remekul megalapozott erveles. Ilyennel nehez vitatkozni.

"Átlagban lehet hogy jól kijövünk persze, de a valóságot az átlag nem mutatja jól ott, ahol a jövedelmek nagyon egyenlőtlenek."

Ez a demagog baromsag a vegere mar meg sem lepett. Azert hoztam fel tobb ervet is, hogy hatha nem probalkozik be ezzel senki.

Nezd, ha szerinted a joveelmek kb 90%-at a felso 5-10% keresi meg, akiknek raadasul fejenkent kb 10 ceges autojuk van, akkor tenyleg csak gratulalni tudok.

Bélabáttya (törölt) 2012.06.26. 11:00:00

@Lucky Larry Silverstein: Szerinted, esetleg.
Ha már személyeskedünk. Nincs tévém egyáltalán, autóm se, de legalább fizetgetős hitelem se, viszont saját kégliben élek a belvárosban.
Az egyik hónapban jól keresek, a másikban rosszabbul, néha meg tulképp semennyit se, de simán behozom a kiesést másik alkalommal. Mostanság talán kicsit nehezebben, de azért túlóráznom még nem kellett...
Nem én vagyok, akinek be kell szólnod :)

De attól még, hogy engem különösebben nem érint, még látom magam körül a világot, megpróbálom értelmezni, és nem beleböfögni hozzád, vagy imádott seggfejedhez hasonlóan valami ökörséget.

Bélabáttya (törölt) 2012.06.26. 11:02:13

@ZF2: Igen, a számokat. Volt, amikor ellopták, de általában elhagytam, akadt amit felmondtam.
Egy régebbi munkám kapcsán kiderült, hogy meglehetősen optimistán kezelik a mobilcégek ezeket az „élő” előfizetéseket...

Tóth Ágas 2012.06.26. 11:03:56

a példálózás a nyugati megtakarítási arányokkal már megvolt? na és az, hogy ott átlagosan 5x annyi pénzből lehet ezt megtenni? miközben a kaja, a villany, a telefon, net, üzemanyagköltségek kb ugyanakkorák (vagy alacsonyabbak)?
ezen nincs mit kutatni.

Szolo 2012.06.26. 11:06:26

Tény, hogy vannak Magyarországon emberek, akiknek esetleg tényleg kilátástalan a helyzetük. A gond az, hogy messze nincsenek annyian, ahányan ilyennek állítják be magukat. Kényelmesebb panaszkodni, mint tenni ellene.

Jelenlegi legjobb példa Görögország lakossága, akik egy fürdős "kéjhölgy" vehemenciájával panaszkodnak a rettenetes pénzügyi helyzetük miatt, miközben a görög minimálbér a magyarországi többszöröse, amiből engedni nem hajlandóak, mert az már az ő szerzett joguk.

A problémát abban látom, hogy az emberekben kialakult a reklámok hatására egy hibás elképzelés az érték fogalmáról. Az emberekben még nem tudatosult, hogy nem kell mindent azonnal megszerezniük, ami pénzért kapható. Akit egyszer elkap az ékszíj, az a fogyasztói társadalomban akármennyi pénzt el tud költeni az éppen divatos célokra, így mindig pénzszűkében lesz. A vásárlás alapvetően persze jót tesz a gazdaságnak, mert az működteti, csak az embereknek meg kell érteniük, hogy azt vegyék csak meg, amire valóban szükségük is van.

Egyik diplomám utolsó évében egyik tárgyam beadandó feladata volt egy házidolgozat arról, hogy mekkora fizetésért lennék hajlandó munkába állni fél év múlva kezdő diplomásként. Kiterjedt számításokkal kellett alátámasztani. Hát sokan nem voltak szívbajosak, és beírtak 4-500 ezer forintos fix nettó havi jövedelmet (plusz jutalmak) szépen alátámasztva olyan indokokkal, hogy szakközgazdászként első naptól kezdve csak nem járhat akármilyen kocsival, akármilyen ruhában, akármilyen kiegészítőkben, akármilyen házba haza. Párjukkal nem mehetnek akárhova nyaralni. 2-3 gyereket szeretnének, tehát mondjuk 6 évig egykeresős család lesznek az elején, valamint gyerekeknek is mindenük meglegyen. És még sok indokot levezettek akkurátusan a beadandókban. Persze az oktató elmagyarázta nekik, hogy nem kellene azonnal így nyitniuk egy munkaadónál.

Egyszerűen el kell fogadni, hogy mindenki addig nyújtózkodjon, ameddig a takarója ér. Gond akkor van, amikor nincs tisztában a személy a pénzügyi lehetőségeivel. Én is el tudnám költeni akár a most elvitt lottónyereményt, ha én nyertem volna, de amíg nincs elég pénzem, addig nem költök szükségtelen dolgokra, és nő is a megtakarításom, hogy ha egyszer talán nálam is beüt a krach, akkor legyen tartalékom, amiből átvészelhetem.

abaka 2012.06.26. 11:11:46

@Szolo: Szinte mindennel egyetertek, csak azzal nem, hogy emiatt a fogyasztoi tarsadalom hibaztathato. A rendszervaltas elotti, azert erosen kommunista, Kadar rendszer joleti tarsadalmat is csak hitelbol lehetett finanszirozni. Az emberek viszont akkor is ugy gondoltak, hogy ez a minimum, ami jar nekik. Tehat mar akkor sem voltak tisztaban azzal, meddig er a takaro.

nem várt fordulat 2012.06.26. 11:18:21

nem olvastam végig a kommenteket, csak párat.

a posztolonak: így tovább, hajrá, előre a lenini úton! a kitartás meg fogja hozni a gyümölcsét, ha kurrens szakmát választottál, akkor akár ebben az országban is.

amúgy én is kiszámoltam, és egy téli hónapban (lakótelep), ha kifizetem a kötelező rezsiket, nem számítva a tv - net - mobil -t, akkor az 64 000 Ft körül van +/- párszáz. és akkor még nem ettem. szingli horda tagjaként én ugyan ki nem jönnék a minimálbérből, ha csak nem minden nap elég a zsíros, vasárnaponként párizsis zsemle, nem betegszem, és nem öltözködöm. talán egy wc papír és egy szappan még beleférne.

SzaszaG1 (törölt) 2012.06.26. 11:19:46

@kcsortuleninrogyilszja:
Gratulálok, nyomod a bullshitet. a szeretném látni ugyanezt a hozzászóást statisztikákkal.
Okoska, amelyik cégnek céges személyautója van és nem tehergépárműként van regisztrálva azt valaki használja. Akinek céges autója van az valszínű minimálbért keres és nem tud félrerakni. hát persze...
Most miért akarod belekeverni a statisztikét?

SzaszaG1 (törölt) 2012.06.26. 11:20:24

@SzaszaG1: Elnézést miért akarod belekeverni a politikát.

subtotal 2012.06.26. 11:21:56

10 éve kezdtem el dolgozni, az akkori kezdő béremnek jelenleg 4x-esét keresem nominálisan, végig multi, azaz bejelentve.
Az igényszint nálam a jövedelemszint növekedésével legalábbis arányosan nőtt, de odafigyeléssel meg lehet előzni az elszaladást.
Jelenleg a fizetésem 25%-át takarítom meg.
A 3 félévnyi diákhitelt 3 félév alatt :) fizettem vissza.
Vettem fel CHF hitelt is autóra (tudom, tudom), azóta is fizetem.
Mosogatógépet 0% THM-mel, kivárva a megfelelő pillanatot.
Folyószámla hitelem is van, aminek kedvezőbb a kamatozása, mint a Cofidisnek és ezt is újra felvehetem :), szóval Cofidis nem kell.
Hitelkártya is van, erről megy a havi vásárlás/tankolás, a tartozás mindig teljes egészében törlesztve.

Most akkor király vagy lúzer vagyok? :D

SzaszaG1 (törölt) 2012.06.26. 11:22:43

@Könnyen elkaptuk, uram!:
Ki beszélt itt kijövésről meg luxusról. Már megint annak a megfogalmazásánál tarunk, hogy a mi a luxus és mi nem?
A kérdés az volt, hogy miért cak 5% tud félrerakni?
Nem azért mert a többiek nyomorognak, hanem azért mert a többség nem is akar félrerakni, nem pedig NEM TUD félrerakni, ez pedig hatalmas különbség.

SzaszaG1 (törölt) 2012.06.26. 11:24:14

@No_Fidesz_No_Problem:
"Van az a nehéz anyagi helyzet, amikor ez a fajta amerikai önmenedzselő okosság már nem jön be, mert nagyjából az a kérdés, hogy meg tudod-e venni az olcsó, sajátmárkás alapvető élelmiszert, vagy nem."

Persze az emberek 95% az ilyen gondolom. Hagyjuk már a demagóg szöveget.

Tóth Ágas 2012.06.26. 11:50:02

@NKing: nem tévedek. az már nagyon régen volt, hogy pl. Ausztriában az élelmiszerek drágábbak voltak. Sparban elvégzett próbavásárlás alapján a határ túloldalán ugyanaz a termékkosár kb 10%-kal olcsóbb. Mobiltelefon és net nálunk tipikusan a legdrágábbak között van Európában. Ezt itt az Indexen is sokszor megénekelték. Üzemanyag kb középmezőny. Van ahol drágább mint itt, igaz. És van, ahol olcsóbb. De amikor kb ötször kevesebbet keresünk, mint Nyugaton, talán felesleges is 5-10%-okon vitatkozni, a lényeget nem érinti.

Jozsó_ 2012.06.26. 12:08:57

@SzaszaG1:

Ez a lényeg. Én is raktam félre mindig. Akkor is mikor egyetem mellett dolgoztam (nem diákhitel, hanem megtakarítás!) akkor is mikor a feleségem otthon volt gyesen.

Apukám is ezt csinálta mindig. Máig nem értem, hogy tudja csinálni, hiszen gyakorlatilag egy keresetből nevelt fel hármunkat (anyukám leszázalékolt nyugdíjas), de mindig volt félretett pénz. Mindig.

Jozsó_ 2012.06.26. 12:09:36

@Jozsó_: Ja, nem miniszteri fizetésből. Szakmunkás, közalkalmazott.

Jozsó_ 2012.06.26. 12:11:58

Persze kényelmesebb nyafogni. Sógorom is mondogatta, hogy nem jön ki a pénzből. Mondtam neki, hogy küldje már el pontosan a kiadásait, bevételeit, átnézem, hogy mit lehet csinálni. (az egy dolog, hogy már összeszedni sem tudta rendesen). Elküldte, elmondtam, hogy szerintem mit lehetne csinálni. Persze kényelmetlen volt, úgyhogy most megint csak a sírás jön, hogy milyen számlát nem tud befizetni.

Reggie 2012.06.26. 13:06:54

@garfieldkee: Hat SZJA-t biztos nem fizetsz tobbet. Itt nem az a kerdes, hogy mennyit fizetsz, hanem hogy elszamolsz-e mindennel.

@SzaszaG1: Nem ott tartunk, hogy felrerak, hanem tegyul fel, hogy felre akar rakni, akkor mennyit tud. Elarulom, ha alberletben stb. vagy, nem te dontod el, hogy mennyit akarsz felrerakni, az szamit, hogy mennyi marad. Elhiszem, hogy regen 40ezerbol felre tudtal rakni, nyilvan alberletben masik 3 emberrel laktal. Ha levonod a kajat(akkoriban kb havi 10 lehetett) es az alberlet/rezsi koltsegek negyedet, akkor talad marad egy 10-es. Es "boldogan" elhetsz nyomorogva.... Diakkent ez meg konnyu, de felnotkent mar az is problema, hogy hogyan tudsz tovabbi 3 megbizhato(ertsd: nem vagnak at, nem lopnak meg, elviselhetoek, stb) embert talalni, akikkel egyutt lakhatsz. Az egy alberlet egy ember eseten mar nagyon cinkes, egyaltalan nem biztos, hogy eleg a minimalber a koltsegekre.
Ha megnezel egy alberletes oldalt, rezsikoltseggel egy szoba 30000 forint korul indul/ho.

SzaszaG1 (törölt) 2012.06.26. 13:12:59

@Reggie:
Ha tarthatatlan a helyzet akkor valamin változtatni kell.
Londonban a minimálbér kb. 800 font,
heti szobabérlet 150 font vagyis 600 font 4 hétre. 200 fontból ugyanolyan nehéz megélni londonban, mint 40.000-ből Budapesten.
Ráadásul budapesten nem túl nehéz szerintem minimálbér felett keresni.

A másik pedig hogy akarni is kell és nem azt várni, hogy majd az állam felemeli a minimálbért 300.000 forintra.

cso zsi 2012.06.26. 21:36:36

@SzaszaG1: A szomszéd januárban összepakolt, és kiment Angliába. Volt itthon állása.
A nejének már minimum fél éve becsődölt a fodrászata.
Most hazajöttek a gyerekért, aki kijárta időközben az iskolát.
Kocsival. Sajáttal.
Ami annyit jelent, hogy vettek egy autót az elmúlt fél évben, idebenzineztek, és vissza is fognak, mindezek mellet egy hónap szabadságra jöttek.
Ezt csináld meg két hazai minimálbérből.
A házban, ahol lakom, a 40 fölötti férfiak jószerével mind otthon vannak, mert ilyen "öregeket" sehová nem vesznek fel. Manapság az egykeresős család a "divat", kivéve a versenyszférában házasodókat. (aztán ott is lehet padlóra huppanni)

Vlóban kb. 3 millió szgk van üzembehelyezve, de ebből igen sok pihen az autópicok parkolóiban, névleg kivonva a forgalomból. Bizonyos álláshirdetéseket ha megnézel, követelmény munkához a saját gépjármű, tehát innentől kezdve az autó munkaeszközzé válik, akár ételfutár, akár plakátragasztó vagy.

@élsportvstömegsport:
Te meg vagy győződve arról hogy a budapesti autókban csak budapesti emberek ülnek? Igen nagy tévedésben vagy.
Az agglomerációból jár be a pesti munkával rendelkezők tömege, mert igen pocsék helyenként a közlekedés. Nagy részük a tömegközlekedési csomópontig hozza a családot, barátot, szomszédot, és onnan "egyedül autózik a parasztya".
Mindez naponta látható az autópályák bevezető szakaszain, és az "agglomeráció" is kitágult az 50-60 kilométeres körzetből a 100-150 kilométeres távolságig.
De az ételfutár is egyedül ül a kocsiban,miközben 300 adag van a hátsó ülésen, és egy informatikus "egyszemélyes" kocsijáról sem tudod, mit rejt a csomagtartó. Általában nem csak egy laptopot,és egy csillagcsavarhúzót krimpelőfogóval.
@Bélabáttya:
@ZF2: A 12 millió élő SIM egyre több mobilelőfizetést tartalmaz (rengetegen cégesként birtokolják), valamint költségkímélő telefonrendszerekben mobil hívásirányt biztosító eszközökben, távfelügyeleti rendszerekben (riasztó, felvonó) alkalmazzák igen nagy részüket.

garfieldkee 2012.06.26. 23:31:35

@Reggie: okés. az elszámolás az a végeredmény, ha jó a szimatom, tehát ha kifizettem a számlát akkor rendben vagyok???

Reggie 2012.06.27. 02:36:46

@garfieldkee: Na ennek fussal neki megint, mert totalisan erthetetlen.

garfieldkee 2012.06.28. 15:47:31

@Reggie: ez így van jól, nincs több veszekedés...:)))
süti beállítások módosítása