Sorkizárt

Bárki, aki volt már elég szerencsétlen ahhoz, hogy tömegközlekedésre kényszerüljön, ismeri a véres valóságot: a nap bármelyik pillanatában feltűnhet egy agresszív nyugdíjascsoport, nekünk pedig menekülni kell, vagy végünk.

Az autóbuszt használó idős embereket több csoportba lehet sorolni. A legelterjedtebb közülük a reggeli csúcsban (értsd: az iskolába és munkahelyre muszájból igyekvő emberek közepette) tolongó, piacra igyekvő nénik, féltéglákkal megpakolt táskákkal. Értelemszerűen a helyi járatokon tűnnek fel a leggyakrabban, de van közöttük olyan is, aki képes városokat átszelni, ha ott olcsóbb a paradicsom. Mivel a piac korábban nyit, mint egy átlagos munkahely, így számomra örök rejtély marad, hogy miért pontosan ekkor kell nekik is utazniuk.

Általános iskolás koromból emlékszem egy esetre, amikor a megállónál előreengedtem egy nénit, erre egy másik szó szerint a nyakába lökött, hogy menjek már én előle a jó kurva édes anyámba; persze nem így mondta, hanem szépen, nagyisan: fiatalember, leszállok.

De ez lenne a legrosszabb? Mikor hétvégi iskolába jártam, és ingáztam a főváros és a lakóhelyem között, egyedül a szombat, valamint vasárnap reggeli buszokkal tudtam időben felérni. Hétvégente nyugdíjaskedvezmény volt az Operaházban, délelőtti előadásokra. Minden egyes reggel egész falkányi kifestett arcú, rikító színekben pompázó öreglány trécselt egymással, arról, hogy a Lear király pimasz és erkölcstelen, hogy a busz egy ócskavas, a sofőr pedig ideges, biztos összeveszett az asszonnyal, lehet meg is verte, a gyerekek meg majd egy fertőzött családban nőnek fel: igazi aljas szemétláda. Közben csókolgatták egymást, huncutul kacsintottak, ha a naplopó férjük szóba került, és élték a párizsi dámák megszokott, nagyvilági életét. Mindent és mindenkit kibeszéltek. Néha direkt hallgattam őket, hogy tiszta ideggé váljak, és elborult arcom láttán ne akarjanak majd fent kéregetni a csövesek.

Befejeztem az iskolát, azóta nem kell ingáznom, így eltűntek az életemből a hétvégi nyugdíjasok. De biztos vagyok benne, hogy azóta is járnak az Operába, mert lelkük örökké fiatal maradt, ők pedig háborogva beszélik ki az elkorcsosult világunk minden egyes problémáját. Anélkül, hogy önmaguk akár egyetlen egyszer is szóba kerülne.

Ahány ember, annyiféle hobbi: mind mások vagyunk, így más szabadidős tevékenységek hoznak minket lázba. A 76 éves Heinz-Richard Schanewolf-ot például a várépítés. A német nyugdíjas 37 éve építi saját falait és tornyait, eddig ötezer zsák cementet, és körülbelül 17 millió forintot rááldozván. A férfi fénykorában kőművesként dolgozott, így nem áll tőle messze az építkezés. Felesége szomorúan vette tudomásul, hogy ura egy újkori Lancelot, de a helyzetbe belenyugodva nézi az udvaron folyó munkálatokat. Jobban is teszi, hiszen a sötét középkorban nem sok beleszólása van a dolgokba a fehérnépnek.

Ámokfutó nagymama hajtott egy könnyűzenei koncerten szórakozó tömegbe. A 63 éves amerikai nő legalább harminc főt sebesített meg, többeket súlyosan, amikor autójával gázolni kezdte a népet. Szemtanúk elmondása szerint emberek röpködtek a levegőben, de a kocsi alá is kerültek páran. Én mindig mondtam, hogy nyugdíjas kezébe jogosítvány nem való, de azért tudok olyan magyar "könnyűzenei produkciót" mondani, aminek a közönsége - már pusztán a megjelenés miatt - megérdemli ezt a bánásmódot.

A graffitit hajlamosak vagyunk a fiatalok önkifejezési módjaként aposztrofálni: a legtöbb festékkanás művész ugyanis nem érte még el a krisztusi kort. Nem úgy az a román nyugdíjas, aki 74 éves kora ellenére szórósprayt ragadott, és nekiállt kipingálni a lakótömbje falát. A gond csak az, hogy bosszúból követte el tettét: a házmestert szidta a szövegekben, mert sokallta a költségeket. Hát felnőnek a gyerekek?

Tegnap olyat láttam, amit még az előtt soha: egy ősz hajú, ősz szakállú szemüveges öreg úr zúgott el mellettem rollerral. Eddig naivan azt hittem, hogy csak gyerekek és fiatalok használják ezt a közlekedési eszközt, mivel az ő reflexeik képesek alkalmazkodni a szerkezethez. Előkaptam a telefonom, hogy csinálok róla egy képet, de semmi esélyem sem volt, annyira gyorsan lavírozott az emberek között. Tévedtem, mivel ifjú embereket megszégyenítő volt az idős ember. Tengermély tiszteletem neki.

Bevallom, nekem vannak problémáim a nyugdíjasokkal. A legtöbbjük megbolondul öregkorára. Nem tudnak és nem is akarnak beilleszkedni a társadalomba, elvárják, hogy a társadalom illeszkedjen hozzájuk. A világot többé nem képesek átlátni, és ettől undokok lesznek, a közlekedésben pedig időzített bombaként vesznek részt. Ez utóbbival érthet egyet Rijeka polgármestere is, mivel az üdülőváros egyik körzetében lőttem az alábbi táblát.

Vigyázz, kóbor nyugdíjasok az úton!

Aki a lengyel Utska városában akar délelőtti ügyeletre menni, meg fog lepődni: a háziorvos ugyanis elmúlt kilencven éves. Ennek ellenére heti háromszor vállal betegeket, és kitűnő egészségnek örvend. Wladyslaw Przybyl 1947-ben kezdett orvosként dolgozni, és a napokban ünnepelte a születésnapját. Nem iszik, nem dohányzik, sokat sétál és rengeteget olvas. Azt hiszem, nála hitelesebben egyetlen doki sem beszélhet az egészségről.

Egy felvetés alapján lehet, hogy a reggeli órákban csak kedvezményes áru jeggyel vagy bérlettel utazhatnak majd a nyugdíjasok. A spórolási megoldásokat folyamatosan vizsgálja a BKV és a BKK, ők egy lépcsőzetes munkakezdési idő bevezetésében látják a megoldást. Konklúzió: alkalmazkodjon 2 millió ember a tömegközlekedéshez. Aki utazik fizessen, de nehogy már a jegy lyukassza ki az ellenőrt!