Sorkizárt

Nagy narancsital-tesztet tartott az Országos Fogyasztóvédelmi Egyesület. Tíz különböző, 100 százalékos gyümölcstartalmú készítményt hasonlítottak össze, a végeredmény pedig megnyugtató: mind a tíz esetben olyan kifogástalan termékeket ízlelhettek a bírák, akár az otthon facsart narancslé. 25 és 12 százalékos termékeket is vizsgáltak, itt azonban már semmiféle pozitív jelzőt nem találtak: a minőség, az íz és a szín is megsínylette a hozzáadott tartósítókat. Milyen kár, hogy az egészséges változatok lassan luxuscikknek számítanak.

Június négy tele van ellentmondással. Lehet még nem szállt le a nemzet heréje, azért nyomják bele mindig a fejünket a sárba. Ahelyett, hogy kemények lennénk, inkább kollektívan picsogunk.

Van két éve egy keserű szájízzel is csak furcsának aposztrofálható magyar emléknapunk, a Nemzeti összetartozás napja. Erre a dátumra talán 92 éve senki sem akar emlékezni, egy ideje pedig hivatalosan is megtesszük. Ez az a nap, amikor jelentős területet csatoltak el Magyarországtól a trianoni békeszerződés alkalmával, így június négy lehet újra egy olyan időpont, amikor a piros-fehér-zöld színű vérűek az utcán masírozhatnak.

Nagyon is értem a szándékot azzal, hogy picit érezze minden magyar ajkú, hogy egy nép vagyunk függetlenül attól ki irányítja az általunk lakott területet. Ez rendjén van, sőt. Nem vagyok zsidó, akinek ökölbe szorul a keze egy kopasz láttán és nem öntök szoborba minden komcsit vagy balost. Egyszerűen egy olyan semleges sziget vagyok, ami a levegőben lebeg és talán egyedül maradok azzal az állásponttal, hogy ambivalens ez a nap.

Újra szaggathat bennünket a balsors, de hát miért akar ez az ország mártír lenni? Mert mindenki megénekelte már ezerszer, hogy azok vagyunk. Lehet szó bármiről, vesztesek vagyunk - állítjuk be magunkat, a Mártírországot. Lehetnénk kicsit tökösebbek, amit alatt nem azt értem, hogy rohanjuk le a szomszédos országokat. Csak ne temetkezzünk az önsajnálatba. Én minden pofontól erősebb leszek. De ne legyünk individualisták, inkább legyünk együtt bátrabbak!

Gyöngyöspata az elmúlt években sokszor szerepelt a hírek között, főként az eltérő etnikumú lakók összetűzései miatt. A romahelyzet megoldására a település megválasztott egy Jobbikos polgármestert, Juhász Oszkárt, aki valóban rendet akar rakni. A saját bodzaföldjein mindenképp, ugyanis (állítólag) ott dolgoztatta a közmunkásokat egy héten keresztül. A Jobbik tagadja, hogy magánterületen gályáztak volna a közmunkások, de eddig úgy tűnik, a polgármester úr valóban megpróbálta összekötni a kellemeset a hasznossal. Már ami az ő nézőpontját illeti.

Az ember nem tudja elkerülni a személyes ügyintézést, ami azzal jár, hogy megkeseredett és undok ügyintézőkkel kell találkoznia. A mosolytalan ügymenet már megszokott jelenség, de a parasztság egy új elem a gépezetben.

A helyzet nem szokatlan. Személyesen kell elmenni a bankba, mert az ügyet neten nem lehet elintézni. Ennek a látogatásnak már a gondolatától sem voltam boldog, de mit tud tenni az ember. Nagyon egyszerűen kiderítettem, hogy melyik ügyviteli pont vonatkozik az én problémámra. Nyomtam, téptem és vártam. Vártam, aztán vártam és utána vártam is. Körülöttem már teljesen kicserélődött a társaság de az én számom nem villant fel a kijelzőn. Nem kevesebb, mint 39 perc után megláttam a szabadító számjegyeket. Elcsattogtam a pulthoz, köszöntem, átadtam a kis fecnit és illedelmesen megjegyeztem, hogy mennyire sajnálom, hogy ennyire sok dolguk van és sokat kell várni rájuk. Ebben a pillanatban éreztem, hogy ez továbbra sem lesz egyszerű történet.

A hölgy, akivel próbáltam dűlőre jutni, eldöntötte, hogy nem szeret. Nagyon nem akarta megérteni az én egyszerű nyomoromat, ami miatt be kellett jönni személyesen. Olyan kérdéseket tett fel, amihez gyakorlatilag semmi köze nem volt. Mindezt lekezelő stílusban. Úgy gondolom semmi köze egy ügyintézőnek ahhoz, hogy mennyi a jövedelmem, mikor költöztem egyik helyről a másikra, és ki lakik a korábbi lakhelyemen. Továbbá azon sem kellene felháborodni, hogy miért nem vagyok hajlandó a tolakodó kérdésekre válaszolni. Én egy nyugodt ember vagyok, de a folyamatos parasztkodás kihozott a sodromból. Amikor kilátásba helyeztem, hogy panaszt teszek a felettesénél a munkájára, illetve a stílusára, akkor hirtelen minden felgyorsult és már a kezemben is volt a szükséges irat.

Értem én, hogy nehéz az embereknek a sorsa de ezt nem úgy kellene megoldani, hogy megkeserítem valaki más napját is. Főleg akkor, ha a kedvesség és udvariasság a munkájának része. Pontosabban az kellene, hogy legyen.

Egy óvszergyártó készített egy felmérést kicsiny hazánkban. Ebből az derült ki, hogy mi magyarok nagyon nyíltan beszélünk a szexualitásról és az intim dolgokról. Ha a szexről szeretnénk tökéletesen felszabadultan dumálni, akkor Kolumbiába kell elmennünk, mert ott a leginkább nyitottak az emberek. Nincs azon mit csodálkozni, hogy nyitottak vagyunk ilyen téren. Azon kevés élvezetek egyike maradt a magyaroknak a szex, ami ár érték arányban még kifejezetten jónak mondható. Beszéljünk róla és műveljük.

Ünnepélyes keretek között átadták a patinás Békési Pálinka Centrum egyedi pálinka trezorját, ahová ujjlenyomattal működő beléptető rendszer vezet. A trezor annyira biztonságos, hogy a pálinkán túl más értéktárgyak megőrzésére is alkalmas. Szép dolog, hogy ennyire vigyáznak a tütüre, de inkább kóstolgatni kellene, mint őrizni. Én nem zárnám el, főleg ha finom és értékes. Vétek nem élvezni a szeszt.

Egy magyar cég olyan szoftvert fejlesztett ki, ami a génjeink vizsgálata után képes megmondani, mit rejtenek azok. Egyedülálló a program és egy támogatás segítségével kicsit több, mint 12 millió forintból meg is valósulhat a projekt. Az új technológia segítségével sok betegséget szűrhetnek majd ki az orvosok. Bárcsak az ostoba, buta és szellemileg torz, gonosz emberek kiszűrésére is lenne egy gép. Akkor nem csak egészséges, hanem tényleg szép is lenne a világ.

A magyar sportban, illetve annak kapcsán az elmúlt években egyre több alkalommal hallunk és olvasunk egy szót: halálcsoport. Lassan nem lesz olyan esemény, amikor egy magyar csapatot ne ilyen vészjósló társaságba sorsolna a tisztelt sorsolási bizottság.

Érdemes lenne összeszámolni, hogy a magyar sportszeretők az elmúlt, mondjuk tíz évben hány alkalommal találkoztak ezzel a kifejezéssel. Én már nem is csodálkozom, amikor egy sorsolás után az elmúlás csoportja lesz a sorsa a nemzeti válogatottnak vagy a magyar vonatkozású csapatnak. Az érdekesség az, hogy legyen az foci, kézilabda, vízilabda, kosárlabda vagy bármely más sportág, a sors(olási bizottság) a világ elitjével rak minket össze, szinte mindig. Ennek két oka lehet. Az egyik, hogy a másik ágon lévő nemzet befolyásos alakjai félnek tőlünk, ugyanis több sportágban is igenis az elit része vagyunk, ha nem a legjobbak. A másik dolog, a betegségünk. Bizonyára az egész világ ismeri már a kórt, ami olyan sokszor súlyt minket. Ez az úgynevezett be nem tervezett magyarkodás, röviden elmagyarkodás. Tünetei a következők. Fontos szituációkban, döntő percekben egyszerűen megremeg a kéz, mellé rúg a láb, és összezavarodnak a gondolatok. Nem szeretném itt felsorolni azokat az elbukott döntő mérkőzéseket, amiket ezen kór miatt kényszerültünk elveszíteni, sokszor nyert helyzetből.

Nem szabad félni a másiktól. Nem jobbak ők, mint mi. Sőt, a magyaroknak igenis erőt kell, hogy adjon az a tudat, hogy világviszonylatban alacsony létszámunk ellenére mennyire sokszínűek, erősek és tehetségesek vagyunk. Remélem megkapta, vagy meg fogja kapni minden egyes Londonba utazó a védőoltást, mert nincs kedvem többször sírni egy közvetítés végén.

Taktaharkány Street Circuit (THSC) néven társasjáték készült a Taktaköz fővárosáról. A játékban feltűnnek a község jeles épületei, a szerencsétől és a lapoktól függően kergethetnek minket polgárőrök, ihatunk a helyi kocsmában, a falu két sorompója pedig folyamatosan meg fogja tréfálni a játékosokat, ahogy a valóságban is teszi azt a helyiekkel. Na ezt nevezem én igazi reklámnak. Talán most azok is megtanulják Taktaharkány nevét, akik azt sem tudták, hogy létezik ilyen település.

Még csak egy darab létezik belőle

Posztumusz díszpolgári címet adományozott Leányfalu önkormányzata a település egykori lakójának, Móricz Zsigmondnak. A gesztussal az író emléke előtt kívántak tisztelegni halálának 70. évfordulója alkalmából. Nem mondom szép lépés volt a vezetőség részéről, de egy kicsit talán elkéstek vele. Ilyen esetben inkább avassanak szobrot, vagy nevezzenek el még valamit a híres földiről, mert a díszpolgári cím 70 évvel a halál után már nem szól akkorát.