Sorkizárt

Világjárványnak tekinthető a felnőttkori inaktivitás. Egy brit orvosi folyóiratban megjelenő felmérés szerint a Föld 15 évnél idősebb lakosságának egyharmada nem mozog eleget. Ebbe a passzivitásba évente 5 millió ember hal bele. A kor emelkedésével nő az ellustulás veszélye is, és a nőkre inkább jellemző. Kitértek még arra is, hogy a magasabb jövedelmű országoknál még súlyosabb a helyzet. Jó hír ez nekünk, hiszen mi futunk eleget a pénzünk után.

Kánikula van. Újdonság ugye? Ez azért van, mert nyár van, főleg, hogy július. Ilyenkor az a normális ha süt a nap és meleg az idő. Azonban mindennek van határa.

Az erőszak nem megoldás semmire

Spanyolországban egymillió frissdiplomás munkanélküli van, és a gazdasági válság óta ebben a kategóriából százezrek vándoroltak külföldre munkalehetőség után kutatva. A kimutatás nem tér ki arra, hogy a munkát keresők milyen szakmákban kívánnak elhelyezkedni, ahogyan azt sem tudhatjuk meg, hogy sikerrel jártak-e. A lényeg, hogy a népvándorlás modern formája kezd egyre nagyobb méreteket ölteni és ez felboríthatja az egészséges népsűrűséget. Nem örülnék ha Juan vagy Fernando kérdezné meg a mekiben, hogy adhatja-e nagy menüben a kaját a kisgömböcre hízott gyerekektől. Arra ott vannak a magyar bölcsészek. 

Az ember nem tudja elkerülni a személyes ügyintézést, ami azzal jár, hogy megkeseredett és undok ügyintézőkkel kell találkoznia. A mosolytalan ügymenet már megszokott jelenség, de a parasztság egy új elem a gépezetben.

A helyzet nem szokatlan. Személyesen kell elmenni a bankba, mert az ügyet neten nem lehet elintézni. Ennek a látogatásnak már a gondolatától sem voltam boldog, de mit tud tenni az ember. Nagyon egyszerűen kiderítettem, hogy melyik ügyviteli pont vonatkozik az én problémámra. Nyomtam, téptem és vártam. Vártam, aztán vártam és utána vártam is. Körülöttem már teljesen kicserélődött a társaság de az én számom nem villant fel a kijelzőn. Nem kevesebb, mint 39 perc után megláttam a szabadító számjegyeket. Elcsattogtam a pulthoz, köszöntem, átadtam a kis fecnit és illedelmesen megjegyeztem, hogy mennyire sajnálom, hogy ennyire sok dolguk van és sokat kell várni rájuk. Ebben a pillanatban éreztem, hogy ez továbbra sem lesz egyszerű történet.

A hölgy, akivel próbáltam dűlőre jutni, eldöntötte, hogy nem szeret. Nagyon nem akarta megérteni az én egyszerű nyomoromat, ami miatt be kellett jönni személyesen. Olyan kérdéseket tett fel, amihez gyakorlatilag semmi köze nem volt. Mindezt lekezelő stílusban. Úgy gondolom semmi köze egy ügyintézőnek ahhoz, hogy mennyi a jövedelmem, mikor költöztem egyik helyről a másikra, és ki lakik a korábbi lakhelyemen. Továbbá azon sem kellene felháborodni, hogy miért nem vagyok hajlandó a tolakodó kérdésekre válaszolni. Én egy nyugodt ember vagyok, de a folyamatos parasztkodás kihozott a sodromból. Amikor kilátásba helyeztem, hogy panaszt teszek a felettesénél a munkájára, illetve a stílusára, akkor hirtelen minden felgyorsult és már a kezemben is volt a szükséges irat.

Értem én, hogy nehéz az embereknek a sorsa de ezt nem úgy kellene megoldani, hogy megkeserítem valaki más napját is. Főleg akkor, ha a kedvesség és udvariasság a munkájának része. Pontosabban az kellene, hogy legyen.

Voltam nappalis, voltam levelezős. Jártam főiskolára, jártam egyetemre. Testközelből éltem végig a BA rendszer kálváriáját és ha visszaállítják a régi képzést, akkor magam szervezem meg a lázadást.

2006-ban az elsők között részesültem az új, osztott felsőoktatási képzésben. Az csak egy dolog, hogy végignéztem az oktatók, tanulmányi előadók és vezetők fejetlen kapkodását, magam sem láttam, hová vezet ez az irány. Sőt, a tanulmányi utam alapköveit is azután helyezték a lábam alá, miután már odaléptem. Azóta belejöttek és talán jóindulattal nevezhetjük rendszernek azt a mai napig kétes megítélésű állapotot, amit kialakítottak.

Egy dolog közben változott: a színvonal. Különböző iskolákban különböző az oktatás minősége. Nappali BA képzésben még csak tuszkolnak valami pislákoló fényt a fejekbe, de a felsőfokú szakképzéseken már kevesebb a tudás átadásának sikeressége. Az eredmény pedig elszomorító: buta, "büfészakokon" nevelkedett, a diplomaosztón szaktudástól mentes hallgatók fognak kezet a rektorokkal.

Már most rebesgetik, hogy visszaállítják az osztatlan rendszert és újra a régi diploma lesz "A diploma". Akkor most elkezdek felháborodni! Annak idején több ezer sorstársammal együtt arra kényszerültünk, hogy egy ismeretlen kimenetelű oktatásban részesüljünk. Idő közben bebizonyosodott, hogy semmit nem ér az a papír, amit egy kötelező mosolygás közben ma diplomának nevezünk.

Hat év távlatából visszatekintve hívhatjuk politikai malőrnek, vagy egy rosszul kivitelezett oktatáspolitikának, de ettől még ugyanúgy álláskereső lesz az a több ezer ember. Amennyiben ismét oktatási rendszert váltanak, akkor a frissdiplomások Spartacusa leszek és az első sorban fogok tüntetni azért, hogy a morálisan rabszolgasorsba taszított életek újra szabadok, de inkább sikeresek lehessenek.

Soha nem látott mértékű zűrzavart tapasztalnak maguk körül az emberek - derül ki egy friss hazai kutatásból. Többek között ez az oka, hogy a megkérdezettek több, mint fele egy éven belül munkát akar váltani. Tehát a fél ország nem azt a napi tevékenységet végzi, amit szeretne, vagy amiből meg tud élni. Elsődleges szempont az új munkahely kiválasztásában a juttatás. A hivatásból régen meg lehetett élni. Ma már a túlélés lett mindenki hivatása.

Egy amerikai McDonald's-ban felvette a kamera, amint a fiatal dolgozósrác beleköp két pohár teába. Normális esetben nem nézték volna meg a felvételt, de az anyuka és a lánya, akik az italokat kérték, túl ízetlennek találták azokat, és cukrot akartak bele önteni otthon. Ekkor lepleződött le az úszó meglepetés. Vagy a két nő volt unszimpatikus a srácnak, vagy csak a szeretett munkahelye sarkallta erre.

Egy álláskeresőnek nem lehet még egy sörözős kép sem facebookon, hiszen a nagyobb cégek HR osztályai rögtön kiszúrják ezt és lőttek az áhított melónak. Egy trágár poszt miatt is elutasíthatják a jelentkezésünket. Tegyük fel, leszedek a profilomról minden kompromittáló dolgot és felvesznek dolgozni, talán még sikerül titokban tartanom, ki is vagyok valójában. Ám az első nap, mikor félrészegen betántorgok a tegnapi ruhámban és alkoholszagú szájszaggal közlöm, hogy bocsi a késésért, akkor az igazi énemet nehezen tudom majd eltussolni.

Háziállat-barát, azaz coworking iroda nyílik Budán. Az irodistáknak nem, hogy külön engedélyt kellene kérniük házi kedvenceik befogadására, hanem kifejezetten biztatják is őket, hogy kutyáikat nyugodtan vigyék magukkal a munkahelyükre. Több kutatás is bizonyítja, hogy ha együtt dolgozik gazdi és kedvenc, akkor hatékonyabb a munka. Amikor Gusztáv, a tacskóm, kikapcsolja az elosztót a tappancsával miközben írom ezt a posztot, akkor nem a közös munka hatékonysága jut elsősorban eszembe. 

Majd ha a kedvenc dolgozik a gazdi helyett

Kevés a munkalehetőség, ezért sokak elkeserednek. A jelentkezőket olykor át akarják verni kamu pozíciókkal, egyesek ezen be is pöccennek és habzó szájjal rohamot kapnak. Ilyenkor a cérna is vékonyabb, könnyebben elszakad. Ekkor jön a revans és kiposztolja a lehetőségek közé a véleményét: Egy kalap szar van itt, nem állásajánlatok! Dühítő, mikor minimálbéréért, esetleg bejelentés híján még kevesebb pénzért nyaljuk le mások cipőjéről a koszt. Elcsüggedni mégsem szabad, Fortuna hátha megszoptat bennünket mannát árasztó szerencsemelléből. Nem feltétlenül kell ide álommeló, de egy megélhetést biztosító állás mindenkinek jár.

Mi van a kalapban? Nem mindenkinek adatik meg, hogy dolgozhasson.