David Maraniss Barack Obamáról szóló életrajzában hosszan taglalja az Egyesült Államok elnökének drogos szokásait. Pontosabban azt, hogy még az iskolás évek alatt hogyan tépett be a barátaival és milyen marihuánás találmányok köthetőek a nevéhez. Kedves szülők, attól, hogy a gyerekük elszív egy füves cigit, talán még viheti valamire. Nem állítom, hogy Amerika első embere lesz, de egy ilyen apróság belefér.
2012.05.29. 08:18 SzöcsKe
Obama, a szmóker
Szólj hozzá!
Címkék: politika fű drog marihuána életrajz narkó Amerika Barack Obama David Maraniss Egyesül Államok
2012.05.28. 20:01 SzöcsKe
Cirkuszi mise
Egy brit pap tűznyeléssel dobta fel a pünkösdi istentiszteletet. Elsősorban barátai szórakoztatására tanulta meg a mutatvány, de úgy gondolta Isten lángoló szeretetére fel kell hívnia a figyelmet mutatvánnyal. Nehéz feladat elé állítja az egyházi tisztségviselőket, mivel a hívők ezentúl joggal követelhetnek a mise mellé egy-egy cirkuszi betétet. Krisztus teste helyett kardot nyelnek majd a papok, kántorok helyett idomított fókák éneklik a zsoltárokat és a ministránsok pedig a templomban kifeszített köteleken egyensúlyoznak.
Szólj hozzá!
Címkék: vallás egyház pap színes cirkusz mutatvány mise Nagy Britannia zsonlgőr
2012.05.28. 18:15 Szepedoktor
T-hülye
Nyíltan lehülyézni a vásárlót nem a legjobb marketing fogás. A magentásoknak kicsit nagy lett az arcuk mostanában. Ráadásul tolakodva sértegetik az embert.
A modern technika világában egyre kényelmesebb az életünk. Az okostelefonunk gondolkodik helyettünk, ha éppen azt akarjuk. Nem vagyunk időhöz kötve, ha meg akarunk nézni egy műsort a tv-ben, mert az okos tv felveszi nekünk. Az viszont vérlázító, hogy ezeket úgy reklámozzák, hogy hülyének nézik az embert.
Az kétségtelen, hogy nehéz lépést tartani a bolond ütemű fejlődéssel, de minden megtanulható. Vannak, akiknek szájbarágósan kell megmutatni hogyan működik az új kütyü, és vannak olyanok is akik csak akkor értik meg ha maguk olvassák el a kezelési útmutatót. Ahhoz azonban senkinek nincs joga, hogy hülyének nézzen.
A magenta színű szolgáltató ezt tette. Egy meg nem nevezett csatorna, meg nem nevezett műsora közben a képernyő bal alsó sarkában megjelent egy reklám. Ez már alapjáraton idegesítő, mert azért vannak a reklámblokkok, hogy az egyszerű állampolgár egyszerre egy helyre tudjon koncentrálni. Ezen túl lehet lépni. A szövegen azonban nem. Követhetetlen elsőre? - kérdezte a magentás felirat. Alatta pedig az okos tv-s szolgáltatás reklámja. Kedves T-csapat. Tudom követni elsőre azt a műsort, amit nézek, és baromira rossz taktika az embereket hülyének nézni, főleg egy esti műsor alatt, amikor éppen pihenni és kikapcsolódni szeretne. Összefoglalva: T-hülye marketing: Elsőre követhetetlen? - rosszul csinálod.
72 komment
Címkék: marketing tv reklám magyarország szolgáltatás hülye rossz sztori idegesítő
2012.05.28. 16:20 SzöcsKe
Örökké tart
1935-ben Los Angelesben egy büfé beüzemelésekor felkapcsoltak egy lámpát. Néhány évvel később felújították az éttermet és befalazták a neoncsövekből álló fényreklámot. Azóta folyamatosan égett és 77 év alatt több ezer dolláros villanyszámlát okozott a tulajdonosnak. Állítólag csoda, hogy a 20-40 évig működő lámpa ennyi ideig tartott, bár szerintem nem az. Akkoriban nem az volt a cél, hogy minél rövidebb ideig működjön egy égő és az ember vegyen hamar egy újat, hanem az, hogy akár a végtelenségig tartson.
Szólj hozzá!
Címkék: lámpa színes számla büfé világítás neon fényreklám Los Angeles
2012.05.28. 14:22 Szepedoktor
Férfi=Hús
Nemcsak a hús férfiasabb kaja a zöldségnél, hanem az a férfi is, aki azt eszi. Legalábbis erre jutottak a tudósok, akik megvizsgáltak egy csomó kultúrát, szokást és férfit. Arra is rájöttek, hogy a vegetáriánus étrend kevésbé népszerű az uraknál, mint a gyengébbiknek mondott nem szépséges képviselői között. Engem az tud lenyűgözni, hogy emberek ilyen tökéletesen evidens dolgok kutatására képesek pénzt és energiát pazarolni. Persze, hogy az a férfi, aki húst eszik. Mindenevők vagyunk, hahóó!
Szólj hozzá!
Címkék: kutatás nő férfi tudomány táplálkozás étel egészség egészségügy hús zöldség
2012.05.28. 12:12 Mr. Soze
Az igazi hősök
A budapesti aluljárókban könnyen elmegy az ember életkedve, pláne akkor, ha a szerencsétlen hajléktalanokat nézi. Tervek és célok nélkül ülnek a földön, hiszen réges-régen feladták már minden álmukat. Aztán meglátunk egy ugráló kutyát, aki tiszta szívéből játszik a nincstelenekkel, örömével örömet okozva nekik. Ugye mennyire közhelyes? Ugye mennyire nagy baj, hogy közhelyesnek számít?
Szólj hozzá!
Címkék: budapest történet kutya állat hajléktalan sztori szeretet állatvilág önzetlenség
2012.05.28. 10:02 SzöcsKe
Money, money, money
Az Egyesült Államokban bizonyos áruházláncokba telepítettek olyan terminálokat, ahol már az interneten tudnak fizetni a termékekért. Hamarosan már italautomatákból is világhálón keresztül lehet majd kiperkálni az ellenértéket egy hűsítő innivalóért. Ha eltűnne a készpénz, sok ingadozó értéket eltüntethetne a piacról, de az is biztos, hogy felütné a fejét egy új jelenség: az netbank terrorizmus.
Szólj hozzá!
Címkék: internet gazdaság tudomány áru pénz termék terminál Egyesült Államok
2012.05.28. 08:18 Szepedoktor
Síppal, dobbal, nádi hegedűvel
Egy német asszony megunta, hogy kérése ellenére nem törölték a telefonszámát egy reklámhívásokkal foglalkozó cég nyilvántartásából. A sokadik hívás után elszakadt a hölgynél a cérna és egy síppal belefújt a telefonba. A vonal másik végén lévő alkalmazottnak berepedt a dobhártyája. Szerencsétlen alkalmazott azóta részlegesen süket és cseng a füle. Ezután jöhet majd a levélbomba a kéretlen reklámújságok miatt, a medvecsapda az autó szélvédőjére pakolt szórólapok ellen és jó kis ellentrójai vírus a spam küldőknek.
Szólj hozzá!
Címkék: telefon reklám nő botrány németország egészség színes fül alkalmazott síp
2012.05.27. 20:27 Mr. Soze
Jófej kapitány
Egyik cimborám mesélte, hogy kimentek a strandra frizbizni. Javában játszottak már, amikor egy hatalmas, széjjeltetovált (szigorú non-fi), kopasz, ordítóan primitív bűnöző besétált a játéktérre, és teljes erejéből elütötte a játékszert a jó anyjába. Egy kis szóváltás után cimborám megemlítette, mi lenne, ha emberien próbálnák megbeszélni a dolgokat. A válasz a következőképp hangzott: "Velem te nem fogsz emberien beszélni bazmeg!". Mennyire igaza volt!
Szólj hozzá!
Címkék: buta történet agresszió sztori primitív strand bűnöző
2012.05.27. 18:25 SzöcsKe
Egriek és csillagok
Az Egri FC sikere talán nem csak a focisták, a szurkolók és a mecénások érdeme. Talán a magyar labdarúgásba vetett hitet is visszaadhatja a Heves megyei csapat teljesítménye.
26 év után 2012 augusztusától újra a hazai futball bajnokság élvonalában játszhat Eger város focicsapata. Az Egri FC tegnap rúgta magát az NBII Keleti csoportjának bajnokává, rögtön az első másodosztályú idényében. A teljesítmény nem a látható apróságok összességének köszönhető, hanem egy morális hitnek is.
Kétségtelenül önkormányzati segítség, kiváló klubvezetés, remek játékosok, szuper stratégia és a támogatók pénztárcájának nyitogatása is szükségeltetett ahhoz, hogy az újonc sikere megszülessen. Aki látta a lelátót, érzékelhette, mennyire újszerűen hat az emberekre az a tudat, hogy számukra egy teljesen ismeretlen és elérhetetlen álom válik valóra.
A siker kulcsa tehát vélhetően az NBIII óta olyan kitartóan szurkolóknak is köszönhető, akik végig biztatták a kedvencüket. A tribün minduntalan megtelt fiatalokkal és együtt ordították Magyarország első számú focibajnokságba Eger csapatát. Persze már sokan azt rebesgetik internetes fórumokon, hogy ez a csapat úgyis kiesik, meg bunda volt és "vesszenazeger". Nekik szóljanak a statisztikák, amelyek megsemmisítik a vádakat. Felesleges előszaladni, hogy mi lesz jövőre. Elég lenne, ha most mindenki egy pillanatra megállna és elismerné a sikert. A kicsit válságban lévő magyar labdarúgás talán az ilyen sikerekből tündökölhetne újra a régi fényében.