Sorkizárt

Egy kórház laboratóriumi vizsgálatai során a kedves betegek elvesztik az identitásukat. Nincs szín vagy kor, nem vagy név. A vonalkód alapján vizsgálnak. A különböző testnedveinket egy ipari azonosítóval látják el, és nem érdekel senkit, hogy József vagy Ilona a beteg neve. Tegnap reggel egy két méter magas, cirka 130 kilós, mackós, szőrös, dörmögő hangú úr adott le vizeletet a laborban. Az ablakon behajolva letette az edénykét és megkérdezte mit kell még tennie. A hölgy bentről a következőt kérdezte: Terhes? Néhány másodperc döbbent csend után annyit tudott csak kinyögni az óriás, hogy: Remélem nem, de a feleségem igen, ez az ő pisije.

Beköszöntött a kánikula. Itt a nyár. Ilyenkor mindenki lengébben öltözködik és, mint azt már férfitársaim is megfigyelhették, gombamód megszaporodnak a dekoratív hölgyek a városok utcáin. Soha nem értettem, hogy ezek a nők télen hol vannak.

Talán ma volt az első igazán meleg nap idén. Mondhatni hőség. Természetesen ma volt a legtöbb dolgom, és ezért rengeteget rohangáltam az utcán. Egy kifejezetten vicces jelenséget figyeltem meg több alkalommal is. Azok a férfiak, akik feleségükkel vagy élettársukkal, és gyermekeikkel rótták a város utcáit, nem képesek előre nézni. Folyamatosan forgatják a fejüket. Megragad a tekintetük egy formás bokán, vádlin, combon, fenéken vagy dekoltázson, és elfelejtik, hogy hites nejük 20 centire jön mellettük. Az asszony természetesen fél szemmel a gyerekeket nézi, a másik szemével a férfit, aki félre kacsint. Zokon veszik, megjegyzem tökéletesen jogosan, és már repül is a nyakleves. A csattanás után éles, sértett női hang emlegeti fel a férfi összes hibáját. Egy illatosnak nem mondható sertéshez hasonlítja, és kilátásba helyez komolyabb büntetést, ha majd haza mennek. A bűnös tekintete ekkor már a cipője orrát szugerálja. Ma több ilyen csattanást is láttam és hallottam.

Megmondom őszintén van látnivaló az utcán de azért bunkó dolog nyálunkat az izzadsággal együtt csorgatva bámulni másvalakit, főleg akkor ha szívünk választottja mellettünk sétál. A férfi nem fogadhat vakságot de illene diszkréten kezelni az ilyen helyzeteket. Ne sértsük meg kedvesünket ebben a hőségben. Még a végén mindenkinek megfájdul a feje.

Tegnap olyat láttam, mint még soha: kígyóbőr felülete volt egy BMW-nek. Letaglózott, mert ilyet még nem tapasztaltam. Fotót nem tudtam készíteni róla, mert gyorsabb volt annál, minthogy nekem pózoljon. A Dumb és Dumberes kocsi jutott eszembe róla, igaz ott sem igazi kutyaszőr alkotta a furgon felületét. Ha belegondolunk egy-két nagyon jó állat préméről mintázhatnánk a verdákat. Mondjuk egy sünnél gondok lennénk.

A világ  folyamatosan változik. Ezt leginkább a gyerekeken figyelhetjük meg. Ami a mi korunkban menő volt vagy érdekes, annak már híre sincs a mai fiatalok életében. Így ma már nem akar egy gyerek se repülni, se röntgen látást. Más erő kell nekik.

Egy általános iskola mellett lakom. A gyerekek rendszeresen kint játszanak az udvaron a szünetekben, és amióta jó az idő a tesi órákat is kint tartják. Megy a zsibongás, és a játék. Van aki focizik, vannak lányok, akik a fák mögött beszélik meg éppen ki kibe szerelmes. Vannak olyanok, akik homokból és mindenféle talált tárgyakból emelvényt építenek, hogy ki tudjanak mászni a kerítésen, és vannak olyanok is akik csak kergetőznek. Tegnap a hangoskodásból egy éles hang vált ki. Elsőre azt hittem, hogy az egyik kis rosszcsont elesett és lement a térdéről a plezúr. Kinéztem az ablakon és azt láttam, hogy a hátsóját fogva, bömbölve rohan az épület árnyékában beszélgető tanárokhoz. Mögötte az egyik társa diadalittasan, a kezében egy nagy bottal állt és kereste a következő áldozatát. Az udvaron hirtelen néma csend lett és az összes gyerek a botost nézte. Az felemelte a fát és a következőt ordítva a döbbent tömegbe rontott: Szupererő, seggbekuki!

Ezek után nem szabad semmin csodálkoznunk. Ha egy 8 évesnek ilyen szuper képessége van, akkor bizonyára befolyásos ember lesz belőle. Az sem kizárt, hogy politikus.

Az ember nem tudja elkerülni a személyes ügyintézést, ami azzal jár, hogy megkeseredett és undok ügyintézőkkel kell találkoznia. A mosolytalan ügymenet már megszokott jelenség, de a parasztság egy új elem a gépezetben.

A helyzet nem szokatlan. Személyesen kell elmenni a bankba, mert az ügyet neten nem lehet elintézni. Ennek a látogatásnak már a gondolatától sem voltam boldog, de mit tud tenni az ember. Nagyon egyszerűen kiderítettem, hogy melyik ügyviteli pont vonatkozik az én problémámra. Nyomtam, téptem és vártam. Vártam, aztán vártam és utána vártam is. Körülöttem már teljesen kicserélődött a társaság de az én számom nem villant fel a kijelzőn. Nem kevesebb, mint 39 perc után megláttam a szabadító számjegyeket. Elcsattogtam a pulthoz, köszöntem, átadtam a kis fecnit és illedelmesen megjegyeztem, hogy mennyire sajnálom, hogy ennyire sok dolguk van és sokat kell várni rájuk. Ebben a pillanatban éreztem, hogy ez továbbra sem lesz egyszerű történet.

A hölgy, akivel próbáltam dűlőre jutni, eldöntötte, hogy nem szeret. Nagyon nem akarta megérteni az én egyszerű nyomoromat, ami miatt be kellett jönni személyesen. Olyan kérdéseket tett fel, amihez gyakorlatilag semmi köze nem volt. Mindezt lekezelő stílusban. Úgy gondolom semmi köze egy ügyintézőnek ahhoz, hogy mennyi a jövedelmem, mikor költöztem egyik helyről a másikra, és ki lakik a korábbi lakhelyemen. Továbbá azon sem kellene felháborodni, hogy miért nem vagyok hajlandó a tolakodó kérdésekre válaszolni. Én egy nyugodt ember vagyok, de a folyamatos parasztkodás kihozott a sodromból. Amikor kilátásba helyeztem, hogy panaszt teszek a felettesénél a munkájára, illetve a stílusára, akkor hirtelen minden felgyorsult és már a kezemben is volt a szükséges irat.

Értem én, hogy nehéz az embereknek a sorsa de ezt nem úgy kellene megoldani, hogy megkeserítem valaki más napját is. Főleg akkor, ha a kedvesség és udvariasság a munkájának része. Pontosabban az kellene, hogy legyen.

A pizzások és a taxisok gyűjtik a telefonszámokat és a címeket, de ehhez miért nem kérik a beleegyezésünket? Félőrült lettem a bolyongó taxis miatt, akit a rólam előzetesen begyűjtött infók miatt küldtek rossz címre.

Nem önhibámból tartozom a kényszerből mindenhova gyalog járó emberek közé, mégsem panaszkodom. Kocsi és pénz híján ritkán utazok taxival és a múltkor is ódzkodva ugyan, de fuvart kértem az egyik társaságtól telefonon. 15 hiábavaló várakozás kezdtem bepöccenni.

Nirvána közeli állapotba kerültem, amikor visszahívott a telefonközpontos, de közölte, hogy a kollégája eltévedt abban a kisvárosban, ahol tartózkodtam. Kekeckedni kezdtem, erre jött az újabb ürügy: lerobbant a kocsi. Szarkazmussal teli hangon megköszöntem a segítséget és átfagyott ujjaimat ügyesen koordinálva letettem a telefont. Amikor megjött a taxis, rögtön kiderült a hiba: rossz helyre küldték a taxist. Oda, ahova én korábban hívtam.

Ki kérte, hogy rögzítsék az adataimat? Van ehhez joguk? Erről engem miért nem tájékoztattak? Miért olyan ember végzi a telefonos feladatot, aki nem ért a hozzá? Ami a legfontosabb: ki fog engem kárpótolni? Az adatvisszaélések megkeserítik a napjainkat, bár az információ begyűjtőinek hasznos minden rólam szerzett információ. A taxisok saját védelmükben gyűjtik a címeket, de erről akkor sem tájékoztatnak. Nekik könnyebbség, nekem pedig a kényelmetlenség és csak az igazságtalanság marad. Talán sosem utazok többé taxival. Már a bosszút is kiterveltem: mindenhova gyalog fogok járni.

A fajgyűlölet mellé nem jár ész, ezt régóta tudom. Nagykanizsa ligetvárosi részének lakói ma reggelre fenyegető firkákat találtak egy üzlet falán, több másik házra pedig jelölést fújtak ismeretlen tettesek.

Magyarországnak igenis vannak kisebbségi problémái. Minden országnak vannak. A cigánybűnözés létezik, hiába takargatja szándékosan a média. Másik kérdés, vajon azért takargatja-e a média, mert egyes rétegeknek érdekében áll jóban maradni a romákkal, vagy azért, mert ténylegesen meg kell őket védeni a hülyéktől? Sajnos, mint minden súlyosabb kérdésnél, a válasz itt is összetett, és sok oldalról vizsgálatra szorul. A takargatás mindenesetre elmélyítette a szakadékot: jogosan vannak a magyarok felháborodva, de sokszor jogtalanul utálják a cigányt.

A magyar és a roma kultúra két külön világ. Két külön világ találkozásánál gyakran adódhatnak problémák, akár az életmód miatt, akár a felfogás miatt, akár a szokások és hagyományok miatt. Viszont tény, ami tény: a kisebbség azért kisebbség, mert kevesebben vannak, meg kell hát tanulniuk beilleszkedni, meg kell tanulniuk kompromisszumot kötni. Én sok cigányt ismerek, akiknek ez sikerült. Semmi bajom velük. Sokat látok, akinek ez nem megy. Velük van bajom.

Hogy emiatt utálom-e a romákat mindenestül? Nem. A világon semmit sem tartok szánalmasabbnak a rasszizmustól, mert olyan döntéseket hoz az ember önmagában, amilyen döntéseket gondolkodó ember nem hozhat. Én nem vagyok egy roma-szakértő, sőt, még az sem érdekel ki kezdte. Gyűlöljem az összes törököt, mert valaha megpróbáltak eltiporni minket? Gyűlöljön minket egész Európa, mert a büszkén emlegetett portyázásainkkal semmire és senkire nem voltunk tekintettel anno? Nem. A bűnöző kerüljön börtönbe, a beilleszkedni nem hajlandó egyedeket tanítsák meg beilleszkedni, a csaló fizesse meg a csalását - színtől függetlenül.

Van, aki utálja a cigányokat. Nagykanizsán is közülük járt most valaki. A képeket elnézve remélhetőleg egy szerencsétlen, megvezetett fiatal, aki első fellángolásában ragadott festékszórót, aki pár év múlva, kicsit több ésszel már elfelejti, hogy ezt ő csinálta. Mert aki Hitler nevét két t-vel írja, aki a helyesírással ennyire hadilábon áll (megdögletek), és aki a horogkeresztet, mint önkényuralmi jelképet egy szaloncukor skiccével összekeveri (képek között), az vagy nagyon gyerek még, vagy nagyon-nagyon buta. Az előbbi esetnél jobban járna mindenki.

Fotó: MTI/Varga György

Nyíltan lehülyézni a vásárlót nem a legjobb marketing fogás. A magentásoknak kicsit nagy lett az arcuk mostanában. Ráadásul tolakodva sértegetik az embert.

A modern technika világában egyre kényelmesebb az életünk. Az okostelefonunk gondolkodik helyettünk, ha éppen azt akarjuk. Nem vagyunk időhöz kötve, ha meg akarunk nézni egy műsort a tv-ben, mert az okos tv felveszi nekünk. Az viszont vérlázító, hogy ezeket úgy reklámozzák, hogy hülyének nézik az embert.

Az kétségtelen, hogy nehéz lépést tartani a bolond ütemű fejlődéssel, de minden megtanulható. Vannak, akiknek szájbarágósan kell megmutatni hogyan működik az új kütyü, és vannak olyanok is akik csak akkor értik meg ha maguk olvassák el a kezelési útmutatót. Ahhoz azonban senkinek nincs joga, hogy hülyének nézzen.

A magenta színű szolgáltató ezt tette. Egy meg nem nevezett csatorna, meg nem nevezett műsora közben a képernyő bal alsó sarkában megjelent egy reklám. Ez már alapjáraton idegesítő, mert azért vannak a reklámblokkok, hogy az egyszerű állampolgár egyszerre egy helyre tudjon koncentrálni. Ezen túl lehet lépni. A szövegen azonban nem. Követhetetlen elsőre? - kérdezte a magentás felirat. Alatta pedig az okos tv-s szolgáltatás reklámja. Kedves T-csapat. Tudom követni elsőre azt a műsort, amit nézek, és baromira rossz taktika az embereket hülyének nézni, főleg egy esti műsor alatt, amikor éppen pihenni és kikapcsolódni szeretne. Összefoglalva: T-hülye marketing: Elsőre követhetetlen? - rosszul csinálod.

A budapesti aluljárókban könnyen elmegy az ember életkedve, pláne akkor, ha a szerencsétlen hajléktalanokat nézi. Tervek és célok nélkül ülnek a földön, hiszen réges-régen feladták már minden álmukat. Aztán meglátunk egy ugráló kutyát, aki tiszta szívéből játszik a nincstelenekkel, örömével örömet okozva nekik. Ugye mennyire közhelyes? Ugye mennyire nagy baj, hogy közhelyesnek számít?

Egyik cimborám mesélte, hogy kimentek a strandra frizbizni. Javában játszottak már, amikor egy hatalmas, széjjeltetovált (szigorú non-fi), kopasz, ordítóan primitív bűnöző besétált a játéktérre, és teljes erejéből elütötte a játékszert a jó anyjába. Egy kis szóváltás után cimborám megemlítette, mi lenne, ha emberien próbálnák megbeszélni a dolgokat. A válasz a következőképp hangzott: "Velem te nem fogsz emberien beszélni bazmeg!". Mennyire igaza volt!